-
James Norbury: A macska, aki zent tanított
James Norbury ezúttal egy bölcs macska tapasztalásai és hosszú útja révén ismerteti meg a keleti világ tanait. A Nagy Panda és Kicsi Sárkányról elhíresült szerző korábbi hősei ebben a kötetben is megjelennek érintőlegesen, de a főszerep ezúttal egy tanulni vágyó macskáé. Adott tehát egy macska, akit egész életében a kíváncsiság hajtott, úgy gondolja rengeteget tanult, és mégis annyi kérdése lenne még. Vágyik egyfajta csendre és békességre. Tudomására jut, hogy egy öreg erdő mélyén lapul egy fenyő, mely békességgel és tudással jutalmazza a nála megpihenőket. Így kezdődik tehát a kaland. A cica az útja során számos más állattal találkozik, akik megosztják problémájukat főhősünkkel. A macska minden esetben tud egy történetet, ami…
-
Devney Perry: Indigo Ridge
Az Indigo Ridge az Eden család sorozatának első kötete. A kötet külleme az első, ami megragadja a szemet. Maga a borító is csodaszép, de kapott egy egészen megragadó élfestést is. Bár a tartalom alapján egy romantikus krimire lehet számítani, én inkább simán családregény kategóriába sorolnám. A regény egy kisvárosi közegben játszódó bájos történet, mely egy krimibe van ágyazva. A történet elején Winn Quincy-be költözik, ahol rendőrfőnöki kinevezést kap. Mindenki azt hiszi, hogy a megbízást a polgármester nagypapája miatt kapta meg. Nehezen megy a beilleszkedés, mert fiatal kora miatt sokan hisznek a pletykának. A lány az első estén megismerkedik a városalapító család egyik tagjával. Akkor még nem tudja, hogy Griffin kicsoda,…
-
Abby Jimenez: Tőlem, szeretettel
Abby Jimenez Tőlem, szeretettel című könyve a Van helyem a világodban? sorozat 2. része. Önállóan is megállja a helyét, hiszen az első részben megismert Alexis barátnőjéről, Brianáról szól a történet, de szerencsére az első részben megismert karakterek is megjelennek a kötetben. Azt szeretem Abby Jimenez könyveiben, hogy a romantikus történeten felül mindig kapunk egy plusz szálat is, ami miatt megragadó a történet. Bár ez a kötet szerintem gyengébb mint a társai, de így is szerethetőre sikeredett. Az alap történet az, hogy miután Alexis elhagyta a kórházat, Briana kicsit elhagyatottnak érzi magát a barátnője nélkül. A munkája az, ami biztos pontot és megnyugvást jelent, így megrendül, amikor kiderül, hogy ezt az…
-
Allan Pease – Barbara Pease: Nekem te kellesz, neked pedig én
Allan Pease nevéről valószínűleg a legtöbbeknek a Testbeszéd című könyv jut eszébe. A szerző azonban feleségével is számos könyvet írt közösen. Mindketten pszichológusok, akik elég aktívan publikálnak párkapcsolati témakörben. Könyveik közül magyarul megjelent például a Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő? illetve Miért nem képesek többfelé figyelni a férfiak, és miért nem tudnak eligazodni a térképen a nők? Úgy gondolom, hogy az a legnagyobb erőssége a könyveiknek, hogy mindkét nem nézőpontjából igyekeznek ismertetni egyes helyzeteket. A Nekem te kellesz, neked pedig én egy rövid felvezetővel indul, ahol a már korábban megjelent könyveikre utalnak vissza. Ezt a részt én lehet, hogy elhagytam volna, mivel csupán utalásokat tartalmaz, nem ad…
-
Kondor Vilmos: Az első budapesti olimpia
Megfogadtam, hogy az évben többet olvasok majd magyar szerzőktől. Ennek apropóján olvastam el Kondor Vilmos legfrissebb könyvét. Az első budapesti olimpia című kötet, a Második Magyar Köztársaság sorozat második része. Ebben a kötetben a szerző egy olyan alternatív Magyarországra vezet minket, ahol országunk, a szövetségesekkel kötött különbéke után virágzásnak indult, ami lehetővé tette, hogy az 1968-as olimpiát az országunkban rendezzék meg. A nagy sporteseményt mindenki kitörő lelkesedéssel fogadja, de az egyik éremesélyesünk a medencében leli halálát. Nemes Albert nyomozóra vár a feladat, hogy kiderítse bűneset történt-e. Ez az első kötetem Kondor Vilmostól, tehát a sorozat első részét sem olvastam. Kicsit izgultam, hogy mennyire fogom érteni az első kötet ismerete nélkül,…
-
Richard Shepherd: Holtak vallatója
Richard Shepherd törvényszéki orvosszakértő. Életének egy pontján leült, hogy számot vessen, átgondolja a munkával kapcsolatos tapasztalatait. Ezen gondolatok gyűjteménye a Holtak vallatója. „A holttestek beszélnek.„ A könyv nem csak egy életrajzi mű. Érdekes beszámolója több évtized munkájának. Richard a visszaemlékezésében őszintén ír arról, hogy milyen volt tapasztalatlanul elindulni a pályán, milyen volt a magánéletben és a munkahelyen egyaránt helytállni. Mi, “hétköznapi emberek” nehezen értjük meg, hogy hogyan képes valaki felboncolni egy másik embert. Sokan csonkításként gondolnak rá, míg a szerző a tisztelet, a szeretet aktusaként, mellyel igazságot szolgáltathat minden általa boncolt személynek. “– Amikor egy holttestre nézünk – mondtam Northern közrendőrnek –, soha nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy egykor élő…
-
Almási Kitti előadásán jártam
Szerintem nem igazán van olyan ember, aki ne ismerné Almási Kitti nevét, ha érdeklődik az önismeret iránt. Nagyon szeretem a szerző írásait, a blogomon korábban már két könyvéhez is írtam értékelést (Lezárás, elengedés, újrakezdés; Ki vagy te?). Kitti ezúttal a Haver vagy szervezésében látogatott el Szegedre, így vehettem részt Az intimitás pszichológiája című előadásán. A rendezvénysorozat több megyeszékhelyre is ellátogat, így szerencsére sokan részesülhetnek még az élményből. A tapasztalataimat osztanám meg veletek ebben a bejegyzésben. Nagyon örültem annak, hogy baráti áron juthattam el erre az előadásra! Az ilyen előadások általában nagyon drágák szoktak lenni, de a Haver vagy szervezésében szinte egy mozijegy áráért lehetett részem ebben a fantasztikus élményben. A…
-
Diana Urban: Halálos játszmák
Diana Urban regényében valóban halálos játszmára hív minket. A tartalom első elolvasásakor rögtön az Erebos című regény ugrott be, így kíváncsi lettem, hogy mit lehet a témáról még kinyerni. Diana Urban Crystal történetén keresztül mutatja be, hogy a döntéseink milyen hatással lehetnek az életminőségünkre, baráti kapcsolatainkra. „Csak egy vékony szálat fontunk a hazugságból, s az is elég volt ahhoz, hogy mindannyiunkat megfojtson.” A regény két szálon fut. Crystal és barátai egy online játék döntőjére készülnek. A tét mindenki számára nagy. A legtöbben a nyereményként befolyó összeget a tanulmányaikra akarják fordítani, de a lány a családi ház megmentésére törekszik. Annyira feszült emiatt, hogy a szeretett húgával is konfliktusba keveredik. Egy veszekedést…
-
Barbara Nickless: Holtpont
A Holtpont Barbara Nickless, Sydney Parnell sorozatának második kötete. Ahogy a fülszöveg is felvezeti, 5 hónappal az előző részt követően játszódik. A kötet jól érthető az első rész ismerete nélkül is. Bár a szerző többször visszautal az első könyv eseményeire is, de nem viszi el a figyelmet a jelenlegi fókuszról. „Mindannyiunkat megtört már legalább egy kicsit a világ. De ezt a világ csak akkor veszi észre, amikor megpróbálunk visszaütni.” A krimis szál ezúttal 2 helyszínnel indul. Egy nőt holtan találnak a síneken, amihez természetesen Sydney-t riasztják. A mozdonyvezető beszámolója alapján a nő nem önként vetett véget az életének. A nyomozónő még a helyszínen értesül arról, hogy az ő esetével egy…
-
Anthony McCarten: Zéró protokoll
A mesterséges intelligencia korszakát éljük, mindenki találgatja, hogy milyen hatással lesz ez az életünkre. Anthony McCarten egy olyan világba kalauzol, ahol a technika segítségével bárki megtalálható, követhető. A Zéró protokollban egy civil fejlesztésű program tesztelésének lehetünk részesei, melyben Anthony azt próbálja bemutatni, hogy milyen módokon engedtük beszivárogni az életünkbe a technikát és mennyire tesz ez minket kiszolgáltatottá. Az alaptörténet egyszerű. Egy civil milliárdos bemutatja a kémprogramját a kormánynak, akik siker esetén szerződést kötnének vele. A feladat az, hogy a CIA által kiválasztott 10 embert (profik és laikusok) 30 nap alatt megtalálják. Egy adott időponton a kiválasztott játékosoknak útra kell kelni, kapnak 2 óra előnyt, majd a program fejlesztői megkapják a…
























