• Romantikus

    Barbara Davis: Ódon ​könyvek visszhangja

    Évtizedeken átívelő romantikus történet, melyet végigkísérhetünk a lángolástól, a félreértéseken és haragon át a lezárásig. Szeretem az olyan könyveket, amelyek könyvesboltban, könyvtárban vagy antikváriumban játszódnak. Ezek számomra is a nyugalom tengerei akárcsak a főszereplőnek, Ashlynnek. A főszereplőnek olyan tudás van a birtokában, mellyel megérzi a könyv tulajdonosának rezgéseit, de csak a könyvekét. Azt gondolnánk, hogy menekül a könyvek elől, de nem ő, egy antikváriumot vezet és maga is restaurál könyveket. Magányos életet él egészen addig, míg rá nem lel két kötetre, melyek mintha egymás társai lennének. A könyveket megbántottság és harag járja át, de ott van a szeretet is.  Ashlyn képességei miatt kíváncsi a könyv gazdáinak sorsára, így párhuzamosan kezdi…

  • Chick lit

    Carley Fortune: Egy ​aranyló nyár

    Néha teljesen ki kell lépni abból a közegből, ahol a mindennapi köreinket futjuk, hogy tisztán lássunk, és ismét önmagunkra találjunk… Az Egy ​aranyló nyár egy sorozat második része. Bár önállóan is kiválóan megállja  a helyét, azok, akik olvasták a Minden ​elmúlt nyár című regényt, minden bizonnyal örülnek annak, hogy ismét találkozhatnak a korábban már megismert szereplőkkel is. Bevallom én is kíváncsi voltam, ezért tértem vissza ismét a tóhoz a szereplőkkel együtt.  Alice nagyvárosi lány, aki épp válaszúthoz érkezett. Már nem teszi boldoggá az élete és a munkájában sem leli annyira örömét, mint korábban. Nagymamája balesete zökkenti ki, és végül ez löki abba az irányba, hogy egy kicsit parkolópályára tegye a…

  • Fantasy,  Sci-fi

    Ray Nayler: Az ​elásott csatabárd

    Új regényével Ray Nayler ismét egy olyan világba repít, ahol azt mutatja be, hogy a technikai eszközök jó és rossz célra egyaránt felhasználhatóak, csak győzzük megkülönböztetni, hogy ki a rossz és ki a jó… Mióta felfedeztem Ray Naylert, folyamatosan figyelem mikor jelenik meg új regény a tollából. Szeretem, hogy regényei mindig sokoldalúak, elgondolkodtatóak. Szereplői sosem csak jók vagy rosszak, olyan esendő emberek, akikre befolyással van a külvilág, teljesen hihető karakterek. Ennél a regénynél külön imádtam a borítót! Szeretem, ha a borító tükrözi a regény tartalmát, ezt most nagyon eltalálták! A több szálon futó történetben különböző vezetésű társadalmakat ismerhetünk meg. Vannak szabadabb nemzetek, és vannak olyanok, akik elnyomás alatt élnek. Ami…

  • Chick lit

    Cara Bastone: Aki ​kész, aki nem… 

    Ez a történet az önfelfedezésről szól.  Reményekről, melyek nem mindig valósulnak meg, és történésekről, melyek komfortzónán kívülre viszik a szereplőket, de lehet, hogy mégis erre van szükségük, hogy tisztán lássanak. A könyv azzal kezdődik, hogy kiderül, hogy Eve, a főszereplő egy egyéjszakás kaland eredményeként babát vár. Ez bár hatalmas meglepetés, a nő mégis úgy dönt, hogy vállalja a babát, akire cseppet sincs felkészülve. Ez az esemény nem csak az ő életét változtatja meg, hanem a környezetében élőkét is. Eve egész életében biztonsági játékot játszott. Az, hogy vállalja ezt a babát, meglepő, de mégis elindítja egy olyan úton, ami az élete számos pontjára hatással lesz. A nő egy olyan karakter, aki…

  • Életrajz

    Markus Zusak: Három ​vad kutya és az igazság

    Markus Zusak őszinte hangvételű írása három kutyájáról, akiket rajongásig szeretett és akik miatt rengeteg bosszúság is érte. Szeretem az állatokat, különösen a kutyákat. Bár sokan furcsállva nézik azokat az embereket, akik szinte családtagként tekintenek a negylábú barátjukra, azért az vitathatatlan, hogy komoly kötődés alakítható ki azokkal az állatokkal, akik velünk együtt élnek.  Nagyon szerettem Markus írásában, hogy hitelesen és szerethetően beszél az állataival való kapcsolatáról. A szerző két macska után döntött úgy, hogy kutyákat is befogadna, nem is akárhonnan: menhelyről. Hisz abban, hogy ezek az állatok ugyanolyan figyelmet és szeretetet érdemelnek mint fajtatiszta társai, és ezt meg is kapták Markus családjától. A szerző persze leginkább azokat a pillanatokat eleveníti fel,…

  • Szépirodalom

    Marie Vareille: Az ​utolsó gyufaszál

    Letehetetlen könyv a mindenen átívelő testvéri szeretetről, a családon belüli erőszakról és arról, hogy hogyan lehet egy viszontagságos családi háttérrel magunk mögött új életet kezdeni. Hosszú ideig nem írtam értékeléseket, egyszerűen nem éreztem semmilyen motivációt rá. Sokszor még az olvasáshoz sem. Végül az olvasási kedv visszatért, hűséges társam ő, de ez az első könyv, amiről hosszú idő után igazán írni akarok, sőt kell. Olyan regény ez, amit szerintem mindenkinek el kellene olvasnia. Különös és magával ragadó történet ez, melyről nehéz úgy írni, hogy ne spoilerezzem el, de megpróbálom. Szeretném, ha sokakhoz eljutna ez a könyv. A három szálon futó történetben megismerhetünk egy testvérpárt, akik családon belüli erőszak áldozatai. Apjuk rendszeresen…

  • Ifjúsági könyvek

    Ted Forsström verses meséi

    Két bájos állat, egy kutya és egy macska kalandjai verses mesében, csodálatos, részletgazdag illusztrációval, egyszerűen elvarázsolja majd a gyerekeket. 🙂 Puffancs ​morog, gyomra korog és a Hallgass, ​Tappancs, halkan vakkants! bájos mesekönyvek, melyet kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek majd. Puffancs tipikus macska karakter, folyton éhes és ezt szereti is a gazdái tudtára adni. Ebben a kedves kis mesében Puffancs állandóan csak a pocakjára gondol és mindenkit megzavar a tevékenységében, hogy kapjon némi finom falatot. Kunyerálásával mosolyt csal majd mindenki arcára.Gyönyörű illusztrációja is rengeteget ad a történethez, ezek a szép képecskék nemcsak a történetet követik, de részletgazdagsága miatt meg lehet állni a gyermekkel átbeszélni, hogy mi minden található a képeken. Szerettem…

  • Életrajz,  Szépirodalom

    Viktor E. Frankl: Mégis ​mondj igent az életre!

    Elgondolkodtató könyv a reményről, az életről, élni akarásról. Egy olyan férfi gondolatai, aki éveken át raboskodott koncentrációs táborokban és túl tudta élni, majd az ott szerzett tapasztalatait felhasználva segített embereknek pszichológusként. Rengeteg olyan könyv van a piacon, ami különböző formákban dolgozza fel a koncentrációs táborban raboskodók életét. Viktor E. Frankl könyve abban más, hogy ő pszichiáterként praktizált már a háború előtt is, így bizonyos lelki folyamatok már akkor tudatosodtak benne, mikor átélte azokat. Vannak olyan helyzetek, amikről hiába hallunk, és képzelünk el, egyszerűen át kell élni ahhoz, hogy pontos képet kapjunk róla. Frankl ezt a könyvet nem sokkal a hámorú vége után írta, mikor még frissek voltak az élményei. Nem…

  • Családregény,  Történelmi

    Papp Noémi: A ​gyepfehérítők titka

    Ismét emberi sorsok kerülnek előtérbe a Mátyás korában játszódó történetben, ahol egy füvesasszony és unokája mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. A történet ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. Zsófia búcsút intett a kereskedőnek, de a szívében mégsem tudta igazán elengedni őt. Visszarázódik a mindennapokba, ahol ismét talált régi érmék kavarják fel az állóvizet. A füvesasszony ismét befogad egy rászoruló lelket, miközben az unokáját készíti fel az életre. A könyv ezúttal több évet ölel fel, melyben szélesebb képet kapunk a Mátyás halálát követő történelmi eseményekről is. Miközben a hatalomért folyik a harc az egyszerű emberek a mindennapi betevőikért dolgoznak. A szerző érzékletes és csodás képet fest a szorgalmas egyszerű emberek életéről.…

  • Krimi, Thriller

    Charlie Donlea: Rég ​eltűnt

    A Rég eltűnt című regény egy lebilincselő, jól megírt törvényszéki thriller, amelyben többet tudhatunk meg a DNS alapú családfakutatásról, és izgalommal tárhatunk fel egy mélyen gyökerező családi rejtélyt. Mindig is érdekeltek az olyan történetek, melyekben eltűnt emberek után nyomoznak. Érdekes felgöngyölíteni az egyes szálakat, melyeken az adott szereplők jártak az eltűnésük előtti időben. Ez a regény ezzel kecsegtetett, így vágtam neki a kalandnak. Bár a főszereplő, Sloan, tisztában van azzal, hogy örökbe fogadták, meglepetésként éri, hogy egy rég eltűnt család egyik rejtélyére ő lehet a megoldás. Felcsigázza az eset és szeretné megismerni a családját és minél többet megtudni a vér szerinti szüleiről. Szerencsére a helyi kisváros rendőre időben figyelmezteti, hogy…