Mark Manson: A ​„Lesz*rom” rafinált művészete + Napló

“…ha úgy érzed, hogy egymagad állsz szemben az egész világgal, lehet, hogy csak saját magaddal állsz szemben.”

Mióta megjelent A ​„Lesz*rom” rafinált művészete című könyv, számos alkalommal futottam bele valamilyen oldalon, hirdetésben, könyvesboltban. Mivel szeretem a fejlesztő könyveket, de nem állhatom az öncélú vulgaritást ez a könyv valahogy nem talált utat hozzám, egészen eddig. Most jelent meg a könyv naplója, ebből kaptam el egy idézetet, aztán még egyet és még egyet. Egészen addig, amíg kíváncsi nem lettem. Bementem egy könyvesboltba, belelapoztam a naplóba és rájöttem, hogy nekem ez a napló kell. Ekkor derült ki, hogy maga a könyv is megvan egy ismerősömnek, így lehetőségem nyílt arra, hogy elsőként azzal ismerkedjek meg.

Én jellemzően a fejlesztő könyveket is olyan ütemben falom, mint a regényeket. Tudom, fura vagyok, de szeretem egyben elolvasni, hogy aztán még napokig visszacsengjenek bennem az ott elhangzottak. Nos, ez a könyv nem hagyta ezt. Elég ambivalens érzéseim vannak, mert számos értékes gondolat található a könyvben, azonban a káromkodások megakasztottak, nem hagyták, hogy teljesen elmerülhessek a gondolatvilágban. És senki ne értse félre, nem ódzkodom a csúnya beszédtől. Fiú testvérek mellett nőttem fel. Szerintem elég edzett a fülem, de nem állhatom a felesleges céltalan, nagyzoló stílust. A káromkodással jól lehet nyomatékosítani, ez tény. Itt nálam a szerző pont a fordítottját érte el, kiragadott a gondolatból.

Amitől jó ez a könyv, hogy hétköznapi embereknek, hétköznapi nyelven íródott. Számos példán át vezeti le a téziseit, jól érthető módon kommunikálja a gondolatait. Nem azt fogalmazza meg, hogy hogyan tegyünk a világra, inkább azt, hogy hogyan figyeljünk jobban önmagunkra. Milyen elvárásokat támasztunk magunk elé, hogyan találjunk helyes célokat. Nem kell különlegesnek lennünk, lehetünk átlagosak. Nem kell másokhoz mérnünk magunkat, úgy lehetünk boldogok, ha felelősséget vállalunk azért, amire hatással vagyunk. Arról nem dönthetünk, hogy mi történik velünk, de felelősek vagyunk azért, ahogy mi reagálunk a külső tényezőkre. A szerző ferde tükröt állít elénk, tevékenységre szólít fel, akkor is, ha nem tudjuk mit tegyünk, tennünk kell valamit, és ez segít megtalálni a saját utunk.

Számomra a napló volt az értékesebb a két könyv közül. Nagyon hasznosnak találom, még a könyv ismerete nélkül is jól befogadható, de jó munkafüzet a könyv mellé. Az értékesebb gondolatokból egy feladatsort állított össze a szerző. Elsőként mindig levezet egy gondolatot, majd ad egy feladatot. A feladatot maga is megoldja, így egy példát is láthatunk a megvalósításra. Mark olyan feladatokat állít össze, melyben összegyűjthetjük miért lehetünk hálásak, mi az, amit el kellene engedni. Hogyan élünk meg bizonyos eseményeket, majd megkér minket, hogy nézzük más szemszögből és gondoljuk újra. Úgy gondolom, hogy remek önismereti foglalkoztató könyv.

Fülszöveg:
Több évtizede már mást sem hallunk, csak azt, hogy a gazdag és boldog élet titka a pozitív gondolkodás. „Dugják fel a pozitivitást – mondja Mark Manson, a szupersztár blogger. – Lássuk be, az élet tele van szarral, és ezt tudomásul kell venni.” Ha valami rossz, akkor így is-úgy is az. És ha az ember valamit nem tud, azt vállalnia kell. A szerző mindvégig kíméletlenül osztogatja a pofonokat olvasóinak, mindeközben nyers őszinteséggel, obszcén humorral és látszólagos nyegleséggel kifejti legfőbb elvét: az ember esendő és korlátolt – „nem lehet mindenki különleges, a társadalomban vannak győztesek és persze vannak vesztesek, ami valahol tényleg tisztességtelen, és nem a te hibád.” Ha valaki elfogadja a korlátait, akkor megtalálja azt az erőt, amire szüksége van. Hisz olyan sok minden van, amivel felesleges törődnünk. Csak rá kell jönnünk, mire érdemes az energiát fordítani, és mi az, ami teljesen lényegtelen. Így lehet átgondolni saját értékeinket és legfontosabb dolgainkat.

Értékelésem: