Egyéb kategória

Almási Kitti előadásán jártam

Szerintem nem igazán van olyan ember, aki ne ismerné Almási Kitti nevét, ha érdeklődik az önismeret iránt. Nagyon szeretem a szerző írásait, a blogomon korábban már két könyvéhez is írtam értékelést (Lezárás, ​elengedés, újrakezdés; Ki vagy te?). Kitti ezúttal a Haver vagy szervezésében látogatott el Szegedre, így vehettem részt Az intimitás pszichológiája című előadásán. A rendezvénysorozat több megyeszékhelyre is ellátogat, így szerencsére sokan részesülhetnek még az élményből. A tapasztalataimat osztanám meg veletek ebben a bejegyzésben.

Nagyon örültem annak, hogy baráti áron juthattam el erre az előadásra! Az ilyen előadások általában nagyon drágák szoktak lenni, de a Haver vagy szervezésében szinte egy mozijegy áráért lehetett részem ebben a fantasztikus élményben. 

A rendezvény előtt emailben kaptak a résztvevők egy kérdőívet, melyben a témához kapcsolódó kérdéseket tettek fel, illetve kérdezni lehetett Kittitől. Az előadás a kérdőívből összeállított, statisztikai adatokból készült összeállítással nyitott, melyet vicces formában osztottak meg a közönséggel. A Haver vagy egyik alapítója volt a műsorvezető, vele ült le Kitti beszélgetni. Egy rövid bevezető után a korábban megírt kérdéseket vették végig.

A felvezetésben Kitti rögtön tisztázta, hogy az intimitás fogalmát. Ismertette, hogy sokan a szexualitást értik alatta, de ez jóval túlmutat ezen. Az intimitás egy olyan bizalmi viszony, amelyben merünk megnyílni a másik felé, a valódi oldalunkat megmutatni akár úgy is, hogy kockáztatjuk azt, hogy megsérülünk. Tehát lehetünk úgy intim viszonyban valakivel, hogy nincs szexuális kapcsolatunk vele.

A küldött témák nagyon sok kérdést boncolgattak. Olyan témák merültek fel, hogy: Lehet-e olyan barátságból igazán mély kapcsolat, aminél kezdetben az egyik fél nem érzett fizikai vonzalmat? Joggal várhatjuk-e el egy párkapcsolatban, hogy belenézhessünk a másik telefonjába? Meddig szavazzunk bizalmat egy párkapcsolatban a másik félnek? Hogyan ismerkedjünk? Mit tehetünk, ha nem jön szembe velünk a párkapcsolati lehetőség?

Fel sem tudom sorolni azt a rengeteg kérdést és témát, amit érintett Kitti a beszélgetéskor. Volt egy kialakult véleményem a szerzőről. Nagyon szeretem a könyveit, nagyon szimpatikus volt, reménykedtem benne, hogy élőben is ugyanazt érzem majd. Meg kell mondjam, nem csalódtam. Teljesen azt a harmóniát éreztem, mint a könyvei olvasása közben. Két lábbal áll a földön, érthető, humoros és jól befogadható példákat hoz.

Egyetlen negatívumként a műsorvezetést tudom felhozni. Hatalmas hála és köszönet a Haver vagy megalapításáért és a szervezésért, de a konferáláson lehet még javítani. A szuper élmény még jobb lehetett volna, ha a műsorvezetést egy olyan személy látja el, aki jobban összhangban van a szerzővel, jobban rá tud kapcsolódni a témákra, és a kérdéseket folyékonyan és hangsúlyozva tudja felolvasni. Néha a kérdések értelmezhetősége veszett el az előadásmód minősége vagy akár logikátlansága miatt.

Az esemény zárásaként Kitti azt tanácsolta, hogy tanuljuk meg magunkat szeretni. Kívül és belül egyaránt. Ha el tudjuk magunkat fogadni minden hibánkkal együtt, akkor szeretni is képesek leszünk magunkat. Ha magunkat képesek vagyunk szeretni, el tudjuk hinni, hogy mások is szerethetnek minket. Csodás zárás volt! 

Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ha teheti, látogasson el egy ilyen rendezvényre!

Az illusztrációként használt kép a rendezvény kreatívja.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük