Almási Kitti: Lezárás, ​elengedés, újrakezdés

“Hihetetlen szabadság, ha elengeded a vágyat, hogy mindenki szeressen! Azt hiszed, egyfajta beletörődés vagy kudarc ez, pedig nem – éppen az ellenkezője. Addig arról szólt az életed, hogy méltatlan helyzetekre pazaroltad magad, olyan emberek visszaigazolására törekedtél, akik nem akartak feléd fordulni. Miért lenne veszteség ezt elhagyni, elengedni? Belül kell meghozni a döntést, hogy csak abban vegyél részt, ami méltó, amiben jól szeretnek és megbecsülnek. A kevesebb több…”

Almási Kitti könyveit már tudatosan választom és olvasom, mivel szeretem az olvasmányos stílusát. Nagyon befogadható formában informálja az olvasót, meggyőző példákat hoz, elgondolkodtató kérdéseket tesz fel. Sokan mondják, hogy a fejlesztő könyveket érdemes kis adagokban befogadni, szakaszokra bontani, hogy jobban le tudjon ülepedni. Az én rossz szokásom az, hogy ha élvezetes a stílusa, akkor úgy olvasom, mint egy regényt, képes vagyok 1-2 nap alatt kiolvasni őket. Persze ezt követően napokig kattog rajtuk az agyam. 

Vannak helyzetek, amikor megrekedek egy-egy negatív gondolatáramlásomban, ekkor kifejezetten felüdítő egy ilyen könyvet elővenni. Segít abban, hogy más megvilágításba helyezze az adott helyzeteket, és el tudjak engedni dolgokat, melyek őrölnek. 

Biztos vagyok abban, hogy mindenki számára más dolog lesz hasznos ebből a könyvből. Nem mondja meg mit tegyél vagy ne tegyél, egyszerűen különböző helyzeteket mutat be és kérdéseket tesz fel.

A kötet eleje a kapcsolatok felbomlásával foglalkozik. Hogyan élik ezt meg a szereplők, milyen védekezési mechanizmusok alakulnak ki. Ha nem a mi döntésünk volt egy kapcsolat felbomlása, akkor miért nehéz elengedni, lezárni, elfogadni a másik fél döntését. Ha nem tudjuk lezárni vagy elfogadni, akkor nehéz továbblépni is, mert olyan dolgokat viszünk tovább a következő kapcsolatba, ami negatív hatással lehet rá. Választ kaptam arra is, hogy hogyan lehetséges az, hogy két ember aki annyira szerette egymást egykor, miért válik habzószájú rosszindulatú, önmagából kiforduló szörnyeteggé.

A legfőbb tanulsága a könyvnek, hogy egy jó kapcsolathoz a legfontosabb az önismeret. Úgy menjünk bele, hogy lehetőleg tudjuk, hogy mi az amit akarunk, vagy ha ezt nem, legalább azt, hogy mit nem. Érdemes az embernek számot vetnie, hogy a múltbeli kapcsolatai során mi volt az, ami jól működött és ami az ami nem.

“Lényeges, hogy ne csupán azt tudd megfogalmazni, hogy miért hagysz ott valakit, hanem azt is, hogy miért éltél vele…”

Ez segít eldönteni azt, is, hogy mi az, amit szeretnénk. A szerző úgy fogalmaz, hogy készítünk egy “használati utasítást” magunkhoz. A kapcsolatok egyik legfontosabb eleme ezt követően a kommunikáció, hogy a párok egymás irányába tudjanak visszajelzést adni. Óhatatlan, hogy szeretnénk a jó arcunkat mutatni, de az minél jobban eltér a valóságtól annál inkább megtévesztjük a másikat és önmagunkat is, mert a saját csapdánkba esünk vele. Mindkét fél értetlenül áll, hogy nem azt kapja, amire számított. Tehát a lehető leginkább őszintének kell lennünk a másik felé. Mi ebben a nehéz szerintem? Ó, ezt a szerző nagyon szépen megfogalmazza. Tételezzük fel, hogy mi magunkat adjuk. Megmutatjuk a kedves, vicces oldalunkat, de emellett a sebezhető vagy bizonytalan oldalunkat is és így ismerkedünk. A másik fél látja ezt. Eközben az illető számos olyan emberrel ismerkedik, aki kifelé álarcot visel és azt láttatja, amit a másik akar. Vajon ki mellett fog dönteni az illető?

“A cél éppen az lenne, hogy azt erősítsük fel valakiben, azzal lesz a legnyerőbb, ha meri önmagát adni, ha minél kevésbé erőltet magára bármi felvett, megtanult sablont. Ha tud spontán lenni, mert megengedi, hogy a másik is hasson rá, és együtt jutnak el valahova. A félelmeink, gátlásaink és az azokból fakadó viselkedésmódunk különben pont azt takarnák el, ami a legbájosabb, legszerethetőbb bennünk.”

„Akarjuk-e áltatni magunkat egy olyan torz tükörrel, mi hirtelen vonzóbbnak láttat? Illúzió kell? Azt választjuk, azt a fajta hazugságot, hogy valamilyennek hihessük magunkat? Vagy pedig keresünk egy olyan embert, akinek a szemében talán nem látjuk önmagunkat tökéletesnek, de azt érezzük, hogy lehetünk bármilyenek. Viselkedhetünk természetesen, nem kell semmit megjátszanunk, nem kell beállítanunk magunkat olyannak, mint aki mindent tud, mindig klasszul néz ki, mindig odafigyelő, mindig türelmes. Lehetünk lusták, figyelmetlenek, néha rossz fejek, akár irigyek is… nem kell szerepet alakítanunk.”

A kötet kitér az elvárásokra, arra, hogy milyen visszatérni a párkapcsolati színtérre. Milyen ismét randizni, milyen szempontok szerint figyeljük a partnerünket az első randikon. Milyen hibákat vétünk. Elsőre, főleg, ha szimpatikus a másik fél, nem igazán tudjuk magunkat adni. A cél, hogy elérjük, hogy legyen második randi is. Ezt követően több kérdést feszeget. Miért tetszünk? Miért nem tetszünk? Mi vagyunk a hibásak? Van, hogy igen, hiszen nem önmagunkat adjuk. Ha önmagunkat adjuk, akkor és ez a másik félnek nem tetszik, akkor egyszerűen nem vagyunk hibásak, csak nem illünk össze.

Kicsit nyomasztó az is számomra, hogy sokan vágynak a jó kapcsolatra, de az elvárások és a megjátszás miatt újra és újra csalódnak. Lejjebb adnak az igényeiken csak azért, hogy ne legyenek egyedül, megfeleljenek a társadalmi elvárásoknak. Vagy csak egyszerűen azért mert szeretnék, hogy legyen mellettük egy gyerek, egy társ, mégha nem is olyan, amit elképzeltek, egy pótlék. Ez nekem elszomorító. Kérdés, hogy mi a jó, ha egyedül van az ember és úgy magányos vagy ha a társas magányt választja? Vagy mer bátornak lenni, Önmagát adni és így keresni a megfelelő társat, és az egyedül töltött időt nem úgy megélni, hogy nem kell másoknak. Lehet ezt az időt építkezésre használni, elengedni dolgokat, boldognak lenni, másoknak úgy adni, hogy nem várunk viszonzást. Az ember sokféleképp lehet boldog.

“Nem azért fognak az emberek szeretni, tisztelni, érdeklődéssel feléd fordulni, mert soha nem teszel semmi olyat, ami eltér a megszokottól, hanem azért, ha megláthatnak téged. Ha elfogadod a sajátosságaidat, a „szabálytalanságaidat”, ha elég bátor vagy és meg mered mutatni, fel mered vállalni azokat.”

Ez a könyv nagyon sok jó kérdést tesz fel, minden bizonnyal még napokig a fejemben lesz, és később is elő fogom venni, ha újra a megfelelő irányba szeretném magam fordítani.

Fülszöveg: Mi vár ránk egy szakítás vagy válás után, „újrakezdőként”? Milyen gátlásokat, félelmeket, kapcsolati mintákat viszünk magunkkal tovább, és mit tehetünk ezekkel a minket blokkoló tényezőkkel?
Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus körbejárja a válás körüli elengedési folyamatot, megmutatja, miként gyógyíthatjuk meg a kapcsolatban szerzett sérüléseinket, és segít abban, hogy átlássuk, mi befolyásol minket egy új kapcsolatba lépve. Elárulja, mitől lesz jó élmény az első randi, miért vágyunk annyira a pozitív visszajelzésekre, és hogyan tisztázhatjuk a párválasztás során valódi, belső vágyainkat. Praxisa során szerzett tapasztalatait olvasmányos történetekkel szemléltetve kiderül, mivel érvényesülhetünk a párkeresők (olykor kegyetlen) piacán, illetve hogyan tudunk ebben az önismereti folyamatban visszatalálni a szabadsághoz és az önelfogadáshoz, vagyis önmagunkhoz.

Értékelésem: