• Szépirodalom

    Linn Skåber: Ma ​négykézláb akarok járni

    „Arról álmodom, hogy csak olyan emberekkel találkozom, akik szerint jó velem találkozni.” A könyv borítójával már több hirdetésben találkoztam, de tekintettel arra, hogy ez egy novellás kötet, sokáig nem vásároltam meg, mivel az utóbbi időben ritkábban olvasok novellákat. A műfajjal nincs különösebb bajom, egyszerűen mire belemelegszem a történetbe, már le is zárul, ezért szeretem jobban a regényeket. Végül Suba Csaba insta oldalán találkoztam vele ismét, és határoztam el magam. Milyen jól tettem! A szerző 3 kötetet írt az egyes emberi életciklusokra (fiatalkor, felnőttkor, időskor). Ez a kötet a középső. Az elsőt nem olvastam, de nem kapcsolódnak, így külön-külön is élvezhetőek. A felnőttkori monológok a 30-50 közötti korosztályhoz kapcsolódó élethelyzeteket veszi…

  • Szépirodalom

    Clare Pooley: Rendhagyó ​szabályok ingázáshoz

    „Néha a sors egyszerűen csak megmutatja az utat, amerre haladnod kell, és te csak követed.” Sokat gondolkodtam, hogy megvegyem-e ezt a könyvet, miután a szerzőtől korábban már megjelent regény sajnos nem igazán nyerte el a tetszésem. Végül pár általam figyelt moly pozitív visszajelzése arra ösztönzött, hogy mégis beruházzak rá. Milyen jól tettem! A borító némileg megtévesztő. Kicsit túl rózsaszín és ezzel a párral az elején romantikus könyv benyomását kelti. Valójában 6 ember sorsába nyerhetünk bepillantást ebben a 340 oldalban.  Számos ember utazik rendszeresen ugyanazon a buszon, vonaton, metrón. Ilyenkor gyakori, hogy egyazon járaton, ugyanazokkal a személyekkel kerülünk egy légtérbe. Van, hogy összemosolygunk, de ritkán fordul elő, hogy beszélgetünk egymással, ugye?…

  • Krimi, Thriller

    Michael Robotham: Hajszál ​híján (Cyrus Haven 3.)

    „Ha arra kérnének, hogy meséljek valamit a bátyámról, akkor azt mondanám, hogy két nappal a tizenkilencedik születésnapja után megölte a szüleinket és az ikerhúgainkat, mert hangokat hallott.” Nagy izgalommal vártam ezt a könyvet, hiszen a szerző a 2. kötetben nem zárta le teljesen a történetet. Örömmel tértem vissza a megszokott szereplőkhöz, a korábbi könyvekben nagyon a szívemhez nőtt Cyrus és Evie. Azok számára, akik nem olvasták volna az első két könyvet, üzenem: Olvassátok! 🙂 Az első két kötetben egy-egy bűnügyi szál mellett megismerkedhettünk Cyrus-szal, a kriminálpszichológussal, aki azért választotta ezt a pályát, mert szerette volna megérteni a gyilkosokat és segíteni rajtuk. Ennek oka, hogy a testvére, Elias, lemészárolta az egész…

  • Romantikus

    Alessandro Baricco: Selyem

    Időnként, szeles napokon, Hervé Joncour lement a tóhoz, és órákig nézte, mert úgy tűnt neki, hogy a víz tükrén megmagyarázhatatlan, súlytalan előadás játszódik, mely az ő élete volt egykor. Évek óta fel-felbukkan ez a könyv a látóhatáromon, már nagyon régóta tervezem, hogy elolvasom, így megörültem neki, amikor kiderült, hogy a havi könyvklubban ez lesz az egyik kitárgyalandó könyv. Ritkán olvasok olyan könyvet, ami ennyire tényszerűen és kívülről mutatja csak be az eseményeket. A szerző nem igazán enged betekintést a szereplők gondolataiba. Összefűz történéseket, röviden leír egy-egy eseményt, majd vált, és átugrik hónapokat és éveket. Ettől kicsit hideg távolságtartó hatást kelt. A főszereplő a katonai pálya helyett lesz selyemhernyó kereskedő. Kezdetben…

  • Romantikus

    Beth O’Leary: Bepalizva

    Néha egyszerűen nem mondhatjuk el az igazat, mert még nem állunk rá készen. Beth O’Leary több könyvét is olvastam már korában, így gondoltam jó választás lehet így Valentin nap előtt. Az alap történet egy kicsit furcsának tűnik: 3 nő, 1 Valentin nap, ugyanaz a férfi. Joseph játszana a nőkkel? Mégis van rá észszerű magyarázat, csak meg kell várnunk, míg a történet kibontakozik és jobban megismerjük a szereplőket. Joseph egy kedves, jó szándékú férfi, természetesen nem tökéletes, de szerethető. A 3 nő teljesen eltérő karakter. Siobhan erős, önérzetes, karakán nő, aki emellett fél megnyílni és komolyra fordítani egy kapcsolatot, jellemzően laza szerelmi viszonyokat mer csak kialakítani. Miranda szabadabb szellem, szívesen dolgozik…

  • Fantasy

    Patrick Ness: Égj!

    Az volt, amitől a világ legtöbbet szenvedett négymilliárd éves létezése során: egy ostoba ember hatalommal. Amikor egy nap kihunynak az univerzum fényei, a konnektor fölött egy olyan ember áll majd, mint Kelby seriffhelyettes, aki minden figyelmeztetés ellenére kihúzta belőle a dugót, mert semmi másban nem volt hajlandó hinni, csak a saját mérhetetlen butaságában. Örültem, amikor megláttam az új Patrick Ness kötetet. Szerettem a Szólít a szörny című könyvét és a  Chaos Walking trilógiát is. Minden történetében van valami különleges és elgondolkodtató csavar, ami miatt érdemes megvásárolni a könyveit. A borító egyszerű, de mégis ízléses és figyelemfelkeltő. Megjelenik rajta a vörös és a kék sárkány, aminek a történetben jelentősége van. A…

  • Ifjúsági könyvek

    Vadadi Adrienn: Leszel ​a padtársam?

    A könyvet a sógornőm kérésére vásároltam meg, mert az unokahúgom szeptemberben kezd majd el iskolába járni, így tökéletes felkészítő könyvnek tűnt. Úgy látom, hogy a gyerekek általában izgatottan várják az iskolát ebben a korban, így jellemzően nem ez szokott problémát jelenteni. A gond általában az, hogy a picik azt hiszik, hogy valami hasonló közösségbe kerülnek, mint az óvoda, ahol a korábbi barátokkal tudnak majd játszani. Ehhez képest teljesen új élet helyzetbe kerülnek, új szabályokkal, új emberekkel, új feladatokkal, melyek aggodalommal tölthetik el őket. A könyv tökéletesen rámutat az új helyzet problémáira. Arra, hogy mennyire ijesztő új gyerekekkel megismerkedni, aggódni, hogy találunk-e új barátokat? Vannak olyan gyerekek, akik már sokkal előrébb…

  • Ifjúsági könyvek

    Marie Pavlenko: Akár ​egy kismadár

    Olyan ez, mintha azelőtt egy nagy erdő lett volna bennem, tele madarakkal, tele ígérettel. És most eltűnt, érted, Coline? Hát ilyen. Az erdő helyett csak megsárgult fű van, kiszáradt tavak, csend és megrepedezett talaj. Kedves könyvre sikerült lelnem az Akár egy kismadár című alkotásban. A borító már-már túl rózsaszín, elég látványos. Egyszerre vonzza és taszítja a szemet… legalábbis az enyémet. A Menő Könyvek kiadásában jelent meg, tehát ifjúsági regénynek van címkézve. Azt gondolom, hogy bármely korosztály számára kellemes kikapcsolódást nyújtó könyv lehet, 12-13 éves kortól ajánlanám olvasásra. A történet egy 19 éves lányról szól, aki egy balesetben elveszíti a karját. Az egész világa tótágast áll. Nem sokkal azt követően indul…

  • Ifjúsági könyvek

    Will Hill: After ​the Fire – A tűz után

    Annyi élet ment tönkre és miért? Hogy egy senkiházi ember királyként uralkodjon egy talpalatnyi földön a sivatagban férfiak és nők fölött, akik kétségbeesetten akartak hinni valamiben. A friss megjelenések között leltem rá erre a könyvre. Már a borító is vonzza a tekintetet, de a történet is ígéretes. Mindig érdekeltek a szélsőségesen  gondolkodók. Elképesztő, hogy egyes emberek hogyan képesek egy ideológiát felépíteni majd azt kommunikációval illetve a személyes varázsukkal fenntartani. A történet azzal kezdődik, hogy a hatóságok behatolnak egy szekta területére, ahol az ellenálló felek tűzharcba keverednek. A szekta épületei is kigyulladnak, sok áldozat árán az ott élők kiszabadulnak. A történet két síkon játszódik: a tűz előtti és a tűz utáni…

  • Ifjúsági könyvek

    Shona Innes: A ​szeretet olyan, mint egy fa

    Az Ölelj meg! sorozat egy újabb csodás darabja ezúttal a szeretetről szól. Egy fához hasonlítja a szeretetet, ami egyre csak nő és nő. Egy olyan dolog, amelyet gondoznunk, ápolnunk kell. Az a legszebb, hogy bárki felé kiterjeszthetjük a szeretetünk, attól csak többek leszünk. A szeretet meg is változhat. A történetbe belefűzi azt a lehetőséget is, hogy a szülők elválhatnak, de a szeretet ettől még nem szűnik meg, átalakul. Az illusztráció ezúttal is nagyon bájosra sikerült.  Szeretem benne, hogy egy gyorsan elolvasható könyvet kapunk, amiről a gyermekkel is el tudunk beszélgetni. Az illusztrációk és a szöveg kapcsán is számos kérdése szokott unokahúgomnak felmerülni, amit ezáltal át tudunk beszélni. Fülszöveg:A szeretetet gondozni…