Linn Skåber: Ma ​négykézláb akarok járni

„Arról álmodom, hogy csak olyan emberekkel találkozom, akik szerint jó velem találkozni.”

A könyv borítójával már több hirdetésben találkoztam, de tekintettel arra, hogy ez egy novellás kötet, sokáig nem vásároltam meg, mivel az utóbbi időben ritkábban olvasok novellákat. A műfajjal nincs különösebb bajom, egyszerűen mire belemelegszem a történetbe, már le is zárul, ezért szeretem jobban a regényeket. Végül Suba Csaba insta oldalán találkoztam vele ismét, és határoztam el magam. Milyen jól tettem!

A szerző 3 kötetet írt az egyes emberi életciklusokra (fiatalkor, felnőttkor, időskor). Ez a kötet a középső. Az elsőt nem olvastam, de nem kapcsolódnak, így külön-külön is élvezhetőek. A felnőttkori monológok a 30-50 közötti korosztályhoz kapcsolódó élethelyzeteket veszi számba. Varázslatos érzékkel válogat ki olyan témákat, melyekről rövid történeteket fűz láncra. Ezek mélyen elgondolkodtatóak, volt, ami napokig elkísért a mindennapjaimban. A könyvben szót ejt a magányról, elidegenedésről, a gyermektelenségről, a szingli életről, válásról, ismerkedésről, öregedésről, gyászról.

Kissé talán túl morózus az én ízlésemhez ez a kötet, a szerző szőhetett volna több pozitív hangulatú novellát is a könyvbe, de a témák, amivel foglalkozik valóban jól leképezik a felnőtt élet velejáróit.

Számomra attól volt különleges ez az alkotás, hogy rengeteg érzelmet és hangulatot közvetített. Olvasmányos stílusban megírt történetek, melyek mélyen elgondolkodtatnak a mindennapi élettel kapcsolatban. Olyan témák, amikről sokszor nem beszélünk, olyan érzések, melyeket átélünk, hibák, melyeket elkövetünk. Azáltal, hogy olvashatunk arról, hogy ezeket mások is megélik, könnyebb számunkra is elfogadni és elhinni, hogy nem vagyunk velük egyedül. A kötet fényét emeli az illusztráció, melyet Lisa Aisato készített a könyv mellé. Ezek gyönyörű kiegészítői az írottaknak, nemcsak egyik történetről a másikra vezetnek át, maguk a képek is sok érzelmet közvetítenek. Örülök, hogy olvashattam, és biztos, hogy az időskori monológokat is sorra veszem majd.

Fülszöveg:
„Szóval azt hitted, hogy már felnőtt vagy? Adj nekem pár percet, és elbeszélgethetünk róla.”Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy mentesülünk a fiatalkori káosztól, és megállunk a saját lábunkon. De vajon tudjuk-e, kik vagyunk valójában, és sikerül-e megőriznünk az élet iránti örömünket és kíváncsiságunkat?
Linn Skaber saját és mások élményeit használta fel arra, hogy fiktív monológokat, rövid történeteket írjon, amelyekben az élet e jelentős szakaszáról próbál mondani valamit.
Ír ráncokról és edzéshisztériáról, magányról, szenvedélyről és vágyról, nagy és kis gondokról, megszakadó kapcsolatokról, egymásra találásról, szerelemről és illatokról, amelyeket sohasem felejtünk. A Szívem egy bezárt bódé című kötethez hasonlóan e szövegek is könnyű tollal íródtak, ugyanakkor a már ismert Skaber-stílushoz híven árad belőlük a komolyság.

Értékelésem: