Krimi, Thriller

Guillaume Musso: A ​brooklyni lány

Egy bűnügyi nyomozás során eljön az a különleges pillanat, amikor már nem a nyomozó keresi az igazságot, hanem az igazság akarja, hogy megtalálják.

A könyvklubban választottuk ezt a könyvet közös könyvnek. Sokan kíváncsiak voltak Mussora, mert még nem olvastak tőle. Nekem már több kötetéhez is volt szerencsém, és a legtöbb könyve nagyon tetszett, ez is régóta várt már a polcon elolvasásra, így örültem, hogy a könyvklub ösztönöz majd arra, hogy végre ezt is kipipálhassam.

A történet Raphael és Anna vitájával nyit. A jegyespár esküvője közeleg. A vőlegény érzi, hogy a párja sok titkot őriz. Mivel már sokszor csalódott életében, addig nyaggatja Annát, míg az bedob egy ‘bombát’, mutat egy fényképet és csak annyit mond, hogy ezt ő tette. A férfi annyira ledöbben, hogy otthagyja a lányt. Mire kitisztul a feje és visszamenne megbeszélni, hogy mit is értett az elmondottakon Anna, addigra a lány eltűnik. Raphael egy volt rendőr barátját kéri meg, hogy segítsen megkeresni a párját. A két férfi végül apró nyomokon elindulva fejti fel az eseményeket.

A történet nagyon olvasmányos stílusban íródott, így könnyen emészthető. Nyomról-nyomra haladva tudunk meg egyre többet Anna múltjáról, de miután lehull a lepel a titkokról, a jelenben is sok fordulat fokozza még a hangulatot. A szereplők nagyon érdekesek, akiknek számos oldalát megismerhetjük. Raphael esendő, kételkedő, de emellett kíváncsi is. Szeretettel neveli kisfiát, hűséges típus, ezért sem szerette volna, ha Annával titkaik vannak egymás között. A volt nyomozó karakterét először erős és szilárd jellemnek mutatja a szerző, majd megtapasztalhatjuk érzékenyebb, esendőbb oldalát is. A könyv számos elgondolkodtató kérdést felvet:

Élhetünk-e boldogan úgy, hogy titkolózunk a párunk előtt?

Mennyire határoz meg minket a múltunk?

Vannak-e olyan titkok, melyek felfedésével annyira megbélyegzetté válunk, hogy a másik nem tud ránk egy erős, önálló személyként tekinteni?

A kötetet azok számára ajánlom, akik szeretik a rejtélyes, fordulatokban gazdag,  elgondolkoztató  történeteket.

Fülszöveg:
Mindenki titkol valamit.
A titkaink is hozzánk tartoznak.
Meghatározzák, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, és mit hozunk magunkkal.
Sosem felejtem el azt a pillanatot. Előttünk a tenger. A fény megcsillant a végtelen horizonton. És akkor Anna azt kérdezte tőlem:

– Ha valami szörnyűséget követtem volna el, akkor is szeretnél?
Mit válaszoltam volna?
Anna volt életem szerelme. Három hét volt hátra az esküvőnkig. Persze hogy szeretném, bármit tett is. Abban a pillanatban legalábbis így gondoltam. Ő azonban remegő kézzel kotorászott a tabletjén­­, és egy fényképet mutatott:
– Én tettem ezt.
Hogy mondhatjuk, hogy szeretünk valakit, ha képtelenek vagyunk megvédeni?

Értékelésem:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük