Valérie Perrin: A ​vasárnap koldusai

„Azt mondják, hogy amikor egy öreg ember meghal, egy egész könyvtárnyi anyag ég el vele, én pedig igyekszem megmenteni valamit a hamuból.”

Valérie Perrin egy ideje már a látóteremben van, terveztem, hogy olvasok tőle. A NIOK júliusi kihívása adott egy lendületet, hogy előrébb vegyem a szerzőt, így végül nem a mások által már sokat dicsért  Másodvirágzás című kötettel kezdtem, hanem A vasárnap koldusaival.

A történet két szálon fut. Az egyik a 21 éves Justine szála, akit nagyszülei neveltek fel, emiatt jól megérti magát az idősebb korosztállyal, ennek okán az idősek otthonában dolgozik. Szereti a lakók történeteit hallgatni, mindent át tud fordítani a vicces, vagy pozitív oldalára. Számára nem teher az érettebb emberekkel foglalkozni, azonban a saját korosztályában nem leli a helyét, nehezen teremt kapcsolatokat, csak futó viszonyai vannak. A nagyszülei morózus, zárkózott emberek, akik évtizedek óta titkokat és bűntudatot rejtegetnek. Egy futó megjegyzés hatására a lány nyomozni kezd a múlttal kapcsolatban, így fokozatosan derül fény a családi rejtélyekre.

A másik szálon Hélène múltját ismerhetjük meg. A hölgy az idősotthon lakója, aki álomvilágban él, és az emlékeit lediktálja Justine-nak, így a lány papírra vetheti azokat. Hélène a harminas években ismerkedik meg a párjával, aki új világot tár fel számára. A diszlexia miatt butának tartott lány előtt akkor nyílik ki a világ, mikor  Lucien megtanítja neki a braille-írást. Hélène élete összefonódik Lucienével, majd elválasztja őket a második világháború. Hosszú évek viszontagsága és hite szükséges ahhoz, hogy ismét megtalálhassák egymást.

A két szál összefonása, váltogatása  érdekessé teszi a történetvezetést. A szerző szépen összekapcsolja a fiatalsággal járó gondolkodást és életet az időskori tapasztalatokkal, valamint az elmúlással. Olyan témákat érint mint a diszlexia, fiatalság, időskor,  háború, szeretet, hűség, bűntudat, vezeklés, öngyilkosság.

Bevallom engem szomorúsággal töltött el ez a történet. Bár szép a történetvezetés és a kibontott témák is sokat adtak, amiből épülni tudtam, mégis volt egy hiányérzetem. Én nem éreztem, hogy Hélène és  Lucien  szerették volna egymást. Hélènet leginkább a hála mozgatta, Lucient meg a lány szépsége és elérhetetlensége. Kapcsolódtak egymáshoz, de nem szerelemmel, hanem inkább a sok év együtt töltött idő az olvasás és az álmodozás kötötte össze őket. 

Hasonlót éreztem Justine nagyszüleivel kapcsolatban is. Ahogy a családban a mondás tartja: összeálltak mint a krumplis tészta. Éltek egymás mellett, de nem szeretetből, csak megszokásból, majd később bűntudatból. Ez a negatív hangulat volt végül hatással Justinera, vélhetőleg emiatt volt olyan  nehéz kötődnie a férfiakhoz.

A sok érdekes történetelem szépen összefonódott, volt amit kitaláltam, de értek meglepetések is a könyv végén. Összességében örülök, hogy olvashattam ezt a történetet.

Fülszöveg:
A ​21 éves Justine két dolgot szeret az életben: a zenét és a hatvan év feletti embereket. Nagyszüleivel és testvérként szeretett unokatestvérével él együtt, akivel egyszerre jutottak árvaságra, amikor 17 évvel ezelőtt a szüleik autóbalesetet szenvedtek. A fiatal lány egy idősek otthonában dolgozik segédápolónőként, és imádja hallgatni a lakók történeteit. Különösen mélyen kötődik a 93 éves Hélène-hez, a 19-es szoba lakójához, aki egész nap az ablak mellett ül, saját meggyőződése szerint a tengerparton, és várja a férjét és a kislányát, hogy kijöjjenek a vízből. Justine egy kék füzetbe kezdi írni Hélène és Lucien különleges szerelmének a történetét, és miközben ez a szerelem magával ragadó regénnyé válik, Justine-nek meg kell küzdenie saját családja több mint másfél évtizeden át elhallgatott szörnyű titkával is. Lehet-e újratanulni egy szerelmet? Lehet-e mentség a szenvedély a legsúlyosabb árulásra? Megtaníthat-e mások szerelmi története arra, hogy hogyan kell szeretni? A kivételes elbeszélői képességgel rendelkező Valérie Perrin első regényében finoman fonja össze a két fő történetszálat, így az önmagukban is poétikus történetek egymást erősítve teszik sokáig emlékezetessé a könyvet.

Értékelésem: