• Krimi, Thriller

    Farkas Anett: A ​33-as ügy

    „Létezik az a bánat, amit nem lehet megsiratni, az a fajta, amit egy életen át titokban tartasz, őrzöd kilétét, hisz, ha elmondanád, senki sem értené meg.„ A 33-as beteg után kíváncsi voltam A 33-as ügyre is. A krimis szál mellett izgatott az is, hogy Dávidnak sikerül-e Viviennt meggyőzni a maradásról. A történet elején ismét Vivienn segítségét kérik egy gyermekrablási ügy kapcsán. A nő, Dáviddal karöltve ismét igyekszik felfejteni a szálakat. A gyermekek szülei ismert, tehetős, befolyásos emberek, az elrabló mégsem kér váltságdíjat. A kapcsolatot gyorsan megtalálják: mindegyik apa egy baráti társaságból került ki. Hamar fény derül arra is, hogy a tettesnek személyes motivációja van, olyan sérelem érte, ami az egész…

  • Krimi, Thriller

    Isabella Maldonado: A ​titkos kód

    „Ha választanom kell, hogy csak kívülről nézzem a küzdelmet, vagy beszálljak a ringbe, én harcolni fogok. Mindenkor.„ Tekintettel arra, hogy a Könyvmolyképző Kristály pöttyös könyvei nagyon ínyemre voltak eddig, és A titkos kód tartalma is izgalmasan hangzott, beszereztem ezt a könyvet. A történet Nina Guerrera FBI nyomozóról szól, aki tinédzserkorában túlélte egy sorozatgyilkos támadását. Már előtte sem volt túl vidám az élete, de ezzel megtanulta, hogy nem elég reménykedni, néha meg kell harcolni a boldogságért. Nevet változtatott, és nekilátott a munkának, hogy olyan személy válhasson belőle, aki elkapja a bűnözőket. A cselekmény azzal indul, hogy Nina egy parkbéli támadás áldozata lesz, melyet videófelvétel rögzít, ezt kapja fel a közösségi média.…

  • Romantikus

    Heather Webber: Éjfélkor ​a Fekete Rigó kávézóban

    „Úgy tűnik nekem…, mintha ebben a városban egy csomó ember cipelné magával a múlthoz kötődő fájdalmait. Talán ideje lenne elengedni azokat a fájdalmakat, és elkezdeni a gyógyulást.„ Már jó ideje a radaromon volt a kötet, de végül az sarkallt a megvásárlásra, hogy a molybuborék csoportban ez lett a júliusi  közös könyv. Az elolvasása sok dologgal kapcsolatban elgondolkodásra késztetett, így örülök, hogy belevágtam a kalandba. A könyv csoporton belüli kibeszélése pedig még elmélyített bennem pár dolgot. A történet alapja az, hogy Anna Kate nagymamája meghal, hátrahagyva egy kis családi kávézót. Az örökség átvételéhez azt a feltételt szabja, hogy a lánynak 2 hónapot a településen kell töltenie. Mindenki meglepve fogadja Annát, mert…

  • Krimi, Thriller

    Farkas Anett: A ​33-as beteg

    „Tudod, milyen érzés, mikor kiközösítenek csak azért, mert nem vagy olyan szép, divatos, mint a többiek, és ennek tetejébe, még pénzed sincs?„ Már régóta fontolgatom, hogy sokkal több figyelmet fordítok a magyar szerzők felé, hiszen kicsiny országunkban is van rengeteg nagyon tehetséges író, csak sokszor külföldi álnevek mögé bújnak, illetve más országokban bonyolítják a cselekményeket, hogy kelendőbbek legyenek a könyveik. Szóval ezúttal egy igazi magyar könyvet szerettem volna olvasni, így erre a kötetre esett a választásom, szinte sikoltott ez a könyv, mikor már többedik alkalommal is belefutottam Suba Csaba ajánlójába, aki már a többi részt is kivégezte. Egy szónak is száz a vége: jó választás volt! A cselekmény Keszthelyen és…

  • Chick lit,  Romantikus

    Carley Fortune: Minden ​elmúlt nyár

    „Vannak olyan emberek, akik ennyire szerencsések. Találkoznak a legjobb barátjukkal, életük szerelmével, és elég bölcsek ahhoz, hogy soha ne engedjék el egymást.„ Fontolgattam egy ideje a könyv beszerzését, olyan igazi nyári hangulatú történetnek tűnt. A NIOK ehavi kihívására kaptam meg végül azt a löketet, hogy megvegyem ezt a könyvet. Örülök, hogy elolvastam, mert nagyon nosztalgikus érzéseket keltett, illetve sok gondolatot indított el bennem a történet. A cselekmény két szálon fut. Az egyik a jelenben, amikor is a 30 éves Persephone Fraser hírt kap arról, hogy tinédzserkorának egyik meghatározó személye elhunyt. Percy Torontóban nőtt fel, de 14 éves korában a szülei vásárolnak egy tóparti bungalót, hogy a nyarakat csendesen, elvonulva élvezhessék.…

  • Krimi, Thriller

    David Baldacci: Napvilág + Végállomás

    „Valójában nem akarta hallani a választ, de az életben meg kell hallgatni azt is, amit nem akarunk, sőt talán azt a legfontosabb tudni.„ Elérkeztem végre az Atlee Pine sorozat végére. Úgy döntöttem, hogy az utolsó két részt összevárom, és együtt olvasom el, és milyen jól tettem.  A harmadik kötet a Napvilág. Ebben a részben Atlee főnöke engedélyezi a nőnek, hogy felderítse a testvére ügyét, a frissen lelt nyomok alapján. Azt reméli, hogy ezzel a nő le tudja zárni a múlt eseményeit és végre békére lel. Atlee lelkét továbbra is nyomasztja, hogy az emberrabló miért pont Mercyt vitte el, és őrlődik, hogy milyen sors juthatott a testvérének. Az FBI ügynök  folytatja…

  • Ifjúsági könyvek

    Laura Sibson: Minden ​szétesik

    „Nem csak képzeltem azt, ami történt. Úgy érzem magam, mint a kedvenc fám, amit egyetlen zord éjszaka tönkretett, és nem tudom, hogyan hozzam helyre a kárt.„ A könyvre a Maxim könyvheti megjelenéseit böngészve bukkantam rá. Úgy érzem nem kapott különösebb figyelmet a kötet, számos más kiadónál is jelentek meg izgalmas könyvek, illetve a Maximnál is volt ütősebb, ismertebb szerző a kínálatban. Mindezek ellenére vonzott magához ez a könyv, és nagyon örülök, hogy elolvashattam. A történet Skye-ról szól, akit édesanyja egyedül nevel a húgával egyetemben. A lány nagyon tehetséges művész, leghőbb vágya, hogy művészeti egyetemre menjen. Nem elég jónak lennie, kiemelkedőnek kell lennie, mert az ösztöndíj nélkül lehetősége sem lenne elvégezni…

  • Fejlesztő könyvek

    Steigervald Krisztián: Generációk ​harca a figyelemért

    „Mert nem vagyunk jobbak, de rosszabbak sem a nálunk fiatalabbaknál vagy idősebbeknél.„ Körülbelül 1 hónappal ezelőtt leltem rá a Generációk harca című könyvre, amit nagyon olvasmányosnak és tanulságosnak tartottam. Erről írtam is egy értékelést, amit itt találhattok. Örömmel láttam, hogy a szerző tovább szőtte a gondolatait, és ennek apropóján már meg is jelent a Generációk ​harca a figyelemért című könyve is. Naná, hogy el akartam azt is olvasni! Nos, mire vállalkozott Krisztián? Az első kötetben bemutatta, hogy mit is ért a generációs különbségeken és hogy hogyan lehetne áthidalni az ezek közötti félreértéseket. A második kötet igazából erre épül, de biztos vagyok benne, hogy önállóan is megállja a helyét, az első…

  • Ifjúsági könyvek,  Romantikus

    Kasie West: P.S. ​I Like You

    „– Fogd be! – kezdtem.– Meg sem szólaltam.– De az arcod igen.„ Ha ifjúsági könyvről van szó mindig szívesen szerzem be Kasie West regényeit, mert van bennük valami kedves báj. Van egy alap konfliktus, amit humoros, kedves, vicces keretek között old fel a szerző. Ebben a kötetben Lily szemszögéből követhetjük az eseményeket. A lány egy nagy zajos lakásban él szerető szülőkkel és 3 testvérrel. Otthon mindig történik valami, a kreatív tini nehezen éli meg, hogy a kisöccsi folyton félbeszakítják, vagy a szülei viccesen évődnek egymással. Lily különc, szeret maga megtervezni és megvarni a ruháit, emellett dalokat, verseket is ír. Egy unalmas kémia órán a padra jegyzetel egy dalrészletet, amit a…

  • Krimi, Thriller

    Lisa Jewell: A föld nyelte el

    „Az olyan ember, aki nem tud szeretni, de kétségbeesve vágyik arra, hogy szeressék, nagyon veszélyes.„ Kétségtelen, hogy a csodás borító keltette fel a figyelmem a könyv iránt, majd a tartalom vetette meg velem. A 15 éves Ellie eltűnik, a rendőrség tehetetlen. A család egy ideig reménykedik, de a lány nem kerül elő. A veszteség és a hiány felőrli a családot, az anya elválik, a gyerekek eltávolodnak a szülőktől, de különösen az anyától. 10 évvel később kapnak lehetőséget a lezárásra, mikor újabb előrelépés történik az ügyben. Ennek hatására az anya, Laurel nyit az új felé. Találkozik egy férfival, aki bizalmat ébreszt benne. Az viszont nagyon különös, hogy a férfi lánya külsőre…