Brianna Bourne: 41 ​nap, 9 óra, 42 perc

Érdekes világba kalauzol minket Brianna Bourne. Ebben az elképzelt valóságban az emberek előre tudják a haláluk idejét, a könyv arról szól, hogy milyen ezzel a tudattal együtt élni.

Flint átlagosnak nevezhető tinédzser fiú. Az különbözteti meg kortársaitól, hogy tudja, hogy 41 ​nap, 9 óra, 42 perc múlva meg fog halni. Családjával az utolsó hetekre gyermekkora helyszínére utaznak. A szülők célja, hogy széppé tegyék fiuk utolsó napjait és méltóképpen tudjanak elbúcsúzni. Flint nem könnyíti meg a dolgukat.

Mióta kiderült, hogy Flint még tinédzser korában meg fog halni, nem igazán látja értelmét a dolgoknak. Arra törekszik, hogy semmit ne élvezzen, hogy az elmúlás is csak egy állomás legyen. Miután visszautaznak gyermekkora helyszínére, lehetőséget kap, hogy ismét kapcsolatot teremtsen régi és új  barátokkal. A kapcsolatépítés nem szándékos, mind a régi, mind az új baráttal véletlen fut össze, mégis meghatározza a várakozás idejét.

Flint gyermekkori barátjával újra felidézheti a kellemes tudatlan gyermekkor éveit. Barátja tudja, hogy meg fog halni, de így is vele akar lenni. 

Az új barát September. Mindketten rejtegetnek dolgokat, de úgy érzik, hogy egymás társaságában önmaguk lehetnek. Egészen addig, míg fény nem derül Flint titkára, amivel felboríthatja azt a labilis egyensúlyt, amit eddig kialakítottak.

Számomra furcsa volt ez a félélet teória. Számos sebből vérzik a dolog, de elfogadtam, hogy azzal tudjak foglalkozni, amiről igazából szólni akart a történet.

Ami érdekes volt az az, hogy mennyire másképp kezelik az emberek annak a tudatát, hogy meg fognak halni. Vannak, akik az utolsó cseppig ki akarják élvezni minden percét, és van, akit a tudat annyira megbénít, hogy nem tudja meglátni maga körül a szépet.

Ez egyértelműen egy ifjúsági történet. Ennek megfelelően a világkép nem olyan kidolgozott, inkább az érzelmekre játszik. Barátságokat mutat be, illetve egy kialakuló romantikus kapcsolatot, mely reménnyel tölti el a szereplőket. Jól ábrázolja a gyászt, különösen azon szülők gyászát, akik túlélik a gyermekeiket. Azon szülők érzéseit, akik mindent meg szeretnének adni a gyermeküknek azon rövid időben, amit még együtt tölthetnek. 

És ott a remény. A fiatalság hite. Remény arra, hogy megértsék a féléletet, és ha rájöttek az okára, meg is állíthassák azt, hogy másoknak ne kelljen azt a fájdalmat idő előtt átélni, amit kisgyermekes szülők és testvérek élnek át.

A ​féléletidőt egy apró, de jól felismerhető nyilallás jelzi. Azt jelenti, eljutottál életed feléhez, és onnantól pontosan meghatározható a halálnapod. A tizenhét éves Flint Larsen nyolc éve tudja, mikor fog meghalni.
Bakancslistája nincs.
Utolsó napjaira visszatér a szülővárosába, hogy szülei körében csendben és mogorván várja a halált, ami 41 nap, 9 óra és 42 perc múlva érkezik.
De aztán találkozik September Harringtonnal, a tudós ambíciókat dédelgető lánnyal, aki a Félélet Intézet kutatógyakornoka, és akinek szintén megvannak a maga démonjai. Találkozásuk sorsszerű és csodálatos, épp ezért egyiküknek sem akaródzik igazat mondani. A lány mellett Flint megtanul nevetni, élvezni az életet és a barátok társaságát, megélni az örömöket, amiket mindeddig megtagadott magától.
Amikor kiderül Flint makacsul őrzött titka, megindul a versenyfutás az idővel. September elmélete szerint egy bizonyos kísérleti kezelés talán meghosszabíthatja a fiú életét.
De csak talán…

Értékelésem: