Charity Norman: Luke ​Livingstone titkos élete

Charity Norman ezúttal is egy nehéz témához nyúlt, a transzneműséghez. A kötet főszereplője hatalmas utat jár be, mikor 55 évesen rájön, hogy nem tud tovább hazudni magának és inkább felvállalja önmagát. Vagy ez, vagy az öngyilkosság. A könyv nagy érzékenységgel mutatja be, hogy milyen érzelmi vetületei vannak annak, ha valaki nemet akar váltani. Milyen hatással van ez a családi és a munkahelyi kapcsolatokra egyaránt. Érdemes ezt az utat bejárni a könyv főszereplőivel!

„– Úgy nézek ki, mint egy pasas, akit Luke-nak hívnak. Be vagyok zárva egy pasas testébe, akit Luke-nak hívnak. De én nem ő vagyok.”

Lassan az országban már szitokszónak számít, ha a genderről akar valaki beszélni. Nagyon szomorú, hogy nem lehetséges erről nyíltan, érdeklődően megnyilvánulni, csak hogy jobban megérthessük egymást. Örültem, hogy a történet által megismerhettem, hogy min megy át egy transznemű ember, úgy gondolom, hogy a kötet nagyon jó érzékenyítésre, kötelezővé tenném az elolvasását!

Luke 55 évesen elhatározza, hogy öngyilkos lesz. Egész életében áltatta magát, hogy meg tud felelni az elvárásoknak, mindenki elől rejtegette, hogy születése óta nőként tekint magára, azonban ezért hatalmas árat fizetett. Hiába szülő, él boldog párkapcsolatban és van jó munkája, az egész életében a feje felett kísérte egy sötét felhő, mert gyűlölte a testét. Mert ő nő, aki egy férfitestben raboskodik. 

„Meséltem neki a depressziómról. Elmeséltem, hogy elloptam a nővérem ruháit, s hogy az iskolában a lányok öltözőjében akartam fogast magamnak. Leírtam, amint kamaszként meztelenül álltam egy egész alakos tükör előtt, és mocskos szavakat üvöltöztem a tükörképemnek.
– Pontosan mit utált ennyire?
– Mindent. A férfiasságomat. Hogy szőrös vagyok. A hangomat. Magamat. Amikor felébredtem a szobámban, minden reggel azt kívántam: bár meghaltam volna álmomban. Csatatér voltam. És az a csata azóta is folyik, néha tűzszünetekkel.„

Szerencsére az öngyilkosságtól sikeresen eltéríti egy idős hölgy, akivel találkozik, így marad a vallomás. 55 évesen bevallja a családjának, hogy nem tud tovább tettetni, nőként akar élni. A könyv azt az utat járja be, ahogy Lukeból végül Lucia lesz.

Az egész család és a barátok is megdöbbenéssel fogadják Luke bejelentését, érzelmek egész áradata zúdul rá. Értetlenség, düh, megbántottság, harag és indulatok. De már nincs visszaút, Lucia eldöntötte, hogy végigmegy az úton. Próbálja mindenkivel megértetni, hogy ő ugyanaz az ember, aki eddig volt, semmi másban nem hazudott. Bár a családja átmenetileg elfordul tőle, az átalakulása során új barátokat is szerez. Nehéz 55 év alakoskodás után nőként kezdeni új életet, de kis lépésekben sikerül.

Megértem, hogy sokakból váltott ki hitetlenkedést és értetlenséget Lucia bejelentése. A legtöbb esetben segített az idő és az, hogy rájöttek Lucia ugyanaz a szerető barát, és szülő mint korábban, sőt az átváltozással még egy boldogabb önmaga is. Akik meg akarták őt érteni, azok idővel nyitottak is felé, Lucia végtelen türelemmel válaszolt még a leghülyébb és tolakodóbb kérdésre is. Mert tudta, hogy ez az ára annak, hogy önmaga lehessen.

„– Jó lenne, ha volna valami tabletta – mondta Chloe, és ez egy ritka, komoly, nem nevetős pillanat volt nála –, amit ha bevesznek, azt éreznék, amit mi. Csak egy napra! Vagy csak egy órára! Akkor nem gyűlölnének minket.”

Ami megdöbbentet az a mélységes gyűlölet és harag, amivel egyesek fogadták a megjelenését és az átalakulását. Megkönnyeztem, mikor Lucia ütötte a saját testét, mert annyira gyűlölte ezt a börtönt. Fájt a szívem érte, mikor kimerészkedett, amikor kicsúfolták vagy megütötték. Senki nem érdemel ilyen bánásmódot. Attól, hogy nem értünk valamit még nem biztos, hogy az rossz. Kevés könyvvel találkoztam eddig, ami ezzel a témával foglalkozik, és igyekszik a legátfogóbban bemutatni mindenki oldalát. A könyv nem csak Lucia nézőpontját meséli el, hanem a feleség és a gyermekek megéléseit is. Egyszerre volt megindító és megható is olvasni ezt a könyvet. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne többet tudni a transzneműségről!

Fülszöveg:
Csak ​hazugságban lehet tisztességesen élni? Luke Livingstone szerencsés ember: nagyszerű férj, gondos családapa, sikeres ügyvéd, a társadalom megbecsült tagja. Házassága irigylésre méltóan szép és a Londonhoz közeli családi háza maga a nyugalom szigete.
Pedig Luke hatalmas titkot rejteget. Az évek múlásával egyre képtelenebb elviselni a terhet, és egy napon úgy dönt, bevallja a családjának: amióta az eszét tudja, mindig nőnek érezte magát. A hátralevő éveit nem szeretné továbbra is úgy élni, ahogy azt mások elvárják tőle.
Lehet-e eltemetni valakit, ha nem halt meg, csak ezután másképp él köztünk? Mit szól Luke átváltozásához a feleség, a gyerekek, a kollégák? Ki marad mellette és ki fordul el tőle?

Értékelésem: