• Ifjúsági könyvek

    Adam Kline: Szökés ​Cilinderből

    „Ha valaki fáradtnak, gyengének érzi magát, vagy épp teljesen reménytelennek, jó érzés tudni, hogy van egy erős barát a közelben. Ez kivétel nélkül mindig javít a helyzeten. Legalább egy kicsikét.„ Már a megjelenése óta várakozik ez a könyv a polcon, hogy végre sorra kerülhessen. Mi lenne erre megfelelőbb alkalom, mint a húsvét. Beleszerettem a két nyusziba a borítón, és felkeltette az érdeklődésem a történet is. Nyulak, akik elvesznek a cilinderben és haza akarnak jutni? Ide vele! 🙂A könyvet a moly 6 éves kortól ajánlja. Felolvasásra valóban megfelelhet ettől a kortól, viszont vannak olyan elemei, ami miatt önálló olvasásra már inkább 8-9 évet mondanék. Ebben a világban a nyulak és a…

  • Ifjúsági könyvek

    James Norbury: Nagy ​Panda és Kicsi Sárkány

    Tarts lámpást valakinek, és azt veszed majd észre, hogy a magad ösvényét világítod meg vele. Már nem is igazán tudok visszaemlékezni arra, hogy hol találkoztam először ezzel a könyvvel. Egyszerűen újra elő-előbukkant az ismerősök ajánlásaiban és ott ragadt a tudatomban. A Kicsi Sárkány Mushura emlékeztetett a Mulan című meséből, akit nagyon szerettem, így természetesen be kellett szereznem ezt a szépséget. A történet egyedi. Nem egy hagyományos mese, melyben lineárisan követik egymást az események, inkább összefűzött gondolatok tárháza. Nagy ​Panda és Kicsi Sárkány elindulnak valahova, nem derül ki hová és évszakokon át, esőben, hóban, sötétben és napsütésben felfedezik maguk számára a világot. Kedves és bájos meglátásaik, összetartásuk és egymás iránt érzett…

  • Romantikus

    Paige Toon: Amikor ​megláttalak

    „Szükségünk van arra, hogy elmondjuk másoknak a gondjainkat, és megosszuk a terhünket.A barátok arra valók, hogy segítsenek elviselni a nehézségeket.„ Paige Toon neve nem volt ismeretlen előttem, több könyvét olvastam korábban.  A szerzőnek vannak átlagos és szívemhez közelebb álló történetei, a két kedvencem a az Akit ​mind szerettünk és az Egy ​darab a szívemből. Ez a könyv inkább elgondolkodtató volt, nem kiemelkedő, de örülök, hogy olvashattam. Hannah, nagybátyja házára vigyáz néhány hónapig, és átmenetileg munkát vállal egy optikában. Itt találkozik Sonnyval, aki iránt azonnal vonzalmat érez. Az első találkozást követően a férfi életében egy olyan változás következik be, ami miatt visszalépnek kettőt a kapcsolatban. Mindketten érzik a szimpátiát, de úgy…

  • Ifjúsági könyvek

    Jennifer Lynn Barnes: Örökösök ​viadala sorozat

    A Hawthorne- házban semmi sem semmi. A Hawthorne- házban minden valami. Már nem is emlékszem, hogyan talált meg magának ez a könyv, de nem is lényeges, örülök, hogy megtörtént. Az bizonyos, hogy nem a borító fogott meg. Kissé túlzóra és furára sikeredett. Látom, hogy az eredeti borító mintájára készült de valahogy olyan csúnyácska. Értem én a címert és az utalásokat, de … engedjük el… van az a mondás, hogy egy könyvet ne a borítójáról ítéljünk meg, ez itt sokszorosan igaz. Ez egy ifjúsági könyv, tinédzsereknek bátran ajánlanám, de bármely korosztály élvezetét lelheti benne, aki szereti a szövevényes családi kapcsolatokat, rejtvényeket, vicces beszólásokat. A történet azzal kezdődik, hogy egy tinédzser lány,…

  • Szépirodalom

    Linn Skåber: Ma ​négykézláb akarok járni

    „Arról álmodom, hogy csak olyan emberekkel találkozom, akik szerint jó velem találkozni.” A könyv borítójával már több hirdetésben találkoztam, de tekintettel arra, hogy ez egy novellás kötet, sokáig nem vásároltam meg, mivel az utóbbi időben ritkábban olvasok novellákat. A műfajjal nincs különösebb bajom, egyszerűen mire belemelegszem a történetbe, már le is zárul, ezért szeretem jobban a regényeket. Végül Suba Csaba insta oldalán találkoztam vele ismét, és határoztam el magam. Milyen jól tettem! A szerző 3 kötetet írt az egyes emberi életciklusokra (fiatalkor, felnőttkor, időskor). Ez a kötet a középső. Az elsőt nem olvastam, de nem kapcsolódnak, így külön-külön is élvezhetőek. A felnőttkori monológok a 30-50 közötti korosztályhoz kapcsolódó élethelyzeteket veszi…

  • Szépirodalom

    Clare Pooley: Rendhagyó ​szabályok ingázáshoz

    „Néha a sors egyszerűen csak megmutatja az utat, amerre haladnod kell, és te csak követed.” Sokat gondolkodtam, hogy megvegyem-e ezt a könyvet, miután a szerzőtől korábban már megjelent regény sajnos nem igazán nyerte el a tetszésem. Végül pár általam figyelt moly pozitív visszajelzése arra ösztönzött, hogy mégis beruházzak rá. Milyen jól tettem! A borító némileg megtévesztő. Kicsit túl rózsaszín és ezzel a párral az elején romantikus könyv benyomását kelti. Valójában 6 ember sorsába nyerhetünk bepillantást ebben a 340 oldalban.  Számos ember utazik rendszeresen ugyanazon a buszon, vonaton, metrón. Ilyenkor gyakori, hogy egyazon járaton, ugyanazokkal a személyekkel kerülünk egy légtérbe. Van, hogy összemosolygunk, de ritkán fordul elő, hogy beszélgetünk egymással, ugye?…

  • Krimi, Thriller

    Michael Robotham: Hajszál ​híján (Cyrus Haven 3.)

    „Ha arra kérnének, hogy meséljek valamit a bátyámról, akkor azt mondanám, hogy két nappal a tizenkilencedik születésnapja után megölte a szüleinket és az ikerhúgainkat, mert hangokat hallott.” Nagy izgalommal vártam ezt a könyvet, hiszen a szerző a 2. kötetben nem zárta le teljesen a történetet. Örömmel tértem vissza a megszokott szereplőkhöz, a korábbi könyvekben nagyon a szívemhez nőtt Cyrus és Evie. Azok számára, akik nem olvasták volna az első két könyvet, üzenem: Olvassátok! 🙂 Az első két kötetben egy-egy bűnügyi szál mellett megismerkedhettünk Cyrus-szal, a kriminálpszichológussal, aki azért választotta ezt a pályát, mert szerette volna megérteni a gyilkosokat és segíteni rajtuk. Ennek oka, hogy a testvére, Elias, lemészárolta az egész…

  • Romantikus

    Alessandro Baricco: Selyem

    Időnként, szeles napokon, Hervé Joncour lement a tóhoz, és órákig nézte, mert úgy tűnt neki, hogy a víz tükrén megmagyarázhatatlan, súlytalan előadás játszódik, mely az ő élete volt egykor. Évek óta fel-felbukkan ez a könyv a látóhatáromon, már nagyon régóta tervezem, hogy elolvasom, így megörültem neki, amikor kiderült, hogy a havi könyvklubban ez lesz az egyik kitárgyalandó könyv. Ritkán olvasok olyan könyvet, ami ennyire tényszerűen és kívülről mutatja csak be az eseményeket. A szerző nem igazán enged betekintést a szereplők gondolataiba. Összefűz történéseket, röviden leír egy-egy eseményt, majd vált, és átugrik hónapokat és éveket. Ettől kicsit hideg távolságtartó hatást kelt. A főszereplő a katonai pálya helyett lesz selyemhernyó kereskedő. Kezdetben…

  • Romantikus

    Beth O’Leary: Bepalizva

    Néha egyszerűen nem mondhatjuk el az igazat, mert még nem állunk rá készen. Beth O’Leary több könyvét is olvastam már korában, így gondoltam jó választás lehet így Valentin nap előtt. Az alap történet egy kicsit furcsának tűnik: 3 nő, 1 Valentin nap, ugyanaz a férfi. Joseph játszana a nőkkel? Mégis van rá észszerű magyarázat, csak meg kell várnunk, míg a történet kibontakozik és jobban megismerjük a szereplőket. Joseph egy kedves, jó szándékú férfi, természetesen nem tökéletes, de szerethető. A 3 nő teljesen eltérő karakter. Siobhan erős, önérzetes, karakán nő, aki emellett fél megnyílni és komolyra fordítani egy kapcsolatot, jellemzően laza szerelmi viszonyokat mer csak kialakítani. Miranda szabadabb szellem, szívesen dolgozik…

  • Fantasy

    Patrick Ness: Égj!

    Az volt, amitől a világ legtöbbet szenvedett négymilliárd éves létezése során: egy ostoba ember hatalommal. Amikor egy nap kihunynak az univerzum fényei, a konnektor fölött egy olyan ember áll majd, mint Kelby seriffhelyettes, aki minden figyelmeztetés ellenére kihúzta belőle a dugót, mert semmi másban nem volt hajlandó hinni, csak a saját mérhetetlen butaságában. Örültem, amikor megláttam az új Patrick Ness kötetet. Szerettem a Szólít a szörny című könyvét és a  Chaos Walking trilógiát is. Minden történetében van valami különleges és elgondolkodtató csavar, ami miatt érdemes megvásárolni a könyveit. A borító egyszerű, de mégis ízléses és figyelemfelkeltő. Megjelenik rajta a vörös és a kék sárkány, aminek a történetben jelentősége van. A…