Krimi, Thriller

Chevy Stevens: A ​múlt nem felejt

Néha úgy harcolunk, hogy feladjuk a harcot.

Chevy Stevens már nem ismeretlen szerző számomra. Számos könyvét olvastam és mind nagy hatással volt rám. Bár az írásai sok helyen megrázóak, de nagyon izgalmas és olvasmányos stílusban alkot. Képes úgy berántani a történetbe, hogy egynek érzem magam a szereplőkkel és én is izgulok, hogy hogyan keverednek ki a szereplők a kalamajkából.

Ezúttal 3 lánytestvér történetét meséli el, akik egy farmon nevelkednek szinte teljesen magukra utalva. Édesapjuk csak ritkán tér haza hozzájuk, ami szerencse, mert részeges, bántalmazó szülő. A három lány teljesen eltérő karakter. A legidősebb a gondoskodó tyúkanyó, a középső a kalandvágyó, pezsgő és a legkisebb az álmodozó, de szorgalmas testvér. Igyekeznek túlélni a bizonytalan hétköznapokat, de a testvéri szeretet nagyon erős kapocs közöttük.
Mivel rögtön az elején történik, nem spoiler: egy tragikus estén eldurvulnak a dolgok és a lányok önvédelemből megölik az apjukat. Menekülniük kell. Úgy gondolják, hogy egymásra támaszkodva mindent meg tudnak oldani. Sajnálatos módon utazásuk során olyan borzalmas esemény szereplői és túlélői lesznek, hogy az egész életükre kihatással lesz. Nehéz erről úgy írni, hogy ne meséljem el, szóval nem megyek bele részletesen. A történetet a legkisebb lány szemszögéből ismerhetjük meg, ő az elbeszélő. Sok esetben az adja a feszültséget a történetnek, amit nem ő él át, de hallja az eseményeket, látja a következményeket. A lányok ismét egymásra támaszkodnak, egymást védik, hatalmas lelkierővel és túlélési ösztönnel rendelkeznek. Bár túlélik az eseményeket, de lelkileg súlyosan sérülnek. Mindenki máshogy dolgozza fel a történteket, de van, ami örökre nyomot hagy. 18 évvel később még mindig újra és újra feldereng a múlt és a legsérülékenyebb lány úgy dönt bosszút áll… Ezzel olyan események szövevényét indítja el, mely mindannyiukra ismét kihatással lesz.

A történet erőssége ismét a testvéri, szülői szeretet, összetartás. Izgalmas és letehetetlen, jó szívvel ajánlom a thriller kedvelőinek.

Fülszöveg:
Ne reméld, hogy vége. Mert soha nincs vége.
Nem könnyű a Campbell lányok élete. Jess, Courtney és Dani egy félreeső farmon él Nyugat-Kanadában, ahol keményen dolgoznak, és igyekeznek elkerülni apjuk haragját. Egyik este eldurvul egy összetűzés, és a testvérek kénytelenek menekülni. Ám amikor az autójuk lerobban egy kisvárosban, a rémálom tovább fokozódik.
Egyre kilátástalanabbá válik a helyzetük, és borzalmas körülmények közt találják magukat. Nincs más választásuk, mint nevet változtatni, és újrakezdeni az életüket. Tizennyolc évvel később még mindig kísérti őket annak a nyárnak az emléke. Ám amikor az egyik lány eltűnik, a testvéreket utoléri a múlt. És ezúttal nincs menekvés.
A múlt nem felejt Chevy Stevens eddigi legmegrázóbb thrillere: a kétségbeesés, a hűség és a gyalázat feledhetetlen ábrázolása. Megrendítő történet túlélésről… és bosszúról.

Értékelésem:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük