Ifjúsági könyvek

  • Ifjúsági könyvek

    Kyla May: Mancsok ​egy jó ügyért

    Petra, a 6 éves unokahúgom azóta szerelmese Bubinak, mióta megjelent az első könyv. Ha meghallja, hogy újabb történet jön ki, mindig megkér, hogy vegyük meg neki a következő kötetet. Szeretem, hogy már 1-2 olvasás után kuncogva várja a következő oldalt, mert mindig tudja, hogy mi következik. Rámutat a képekre és sokszor ő meséli el mi történik. A könyv ezúttal egy talált cicáról szól. Bella szeretné befogadni a kóbor állatot, de sajnos erre nincs lehetőség, így egy állatmenhelyre viszik, ahol megsajnálják a sok játék nélküli álltot és eldöntik, hogy valamiképp segítenek, hogy jobb helyzetet teremtsenek a helyen, és a cica addig is jól érezze magát, míg új gazdit nem talál. Tehát…

  • Ifjúsági könyvek

    Shona Innes: Az ​élet olyan, mint a szél

    “A halál, az elmúlás társadalmi tabu. Félünk tőle és félünk beszélni róla. Félünk kicsit megállni, félünk gyászolni. Félünk megzuhanni. Félünk elismerni és elfogadni, hogy mindez az élet velejárója, természetes része. Tudjuk, értjük, de nem érezzük. A gyerekeink viszont nem tudják, nem értik. Ők érzik. Érzik az élet körforgását. Érzik, mert látják, ahogy lemegy a nap, látják, ahogy lehullanak a fák levelei, ahogy őszbe, majd télbe borul az erdő, érzik, mert a mesékben megjelenik.” Az “Ölelj meg!” sorozat könyvei elképesztően bájosak és kedvesek. Minden kötet egy fontos témát dolgoz fel, ez a kötet a halállal, elmúlással foglalkozik. A 6 éves unokahúgomnak vásároltam, mert a sorozat számos darabja megtalálható a könyvespolcán és…

  • Ifjúsági könyvek,  Képregény

    David Petersen: Egérőrség 1-2.

    “Ne a harcot keresd, Saxon, hanem a megoldást.” Egy az egyben az első kötet csodás borítója vetette meg velem ezt a könyvet. Eszembe juttatott egy emléket. Az egyik albérletem kertjében állt egy fa, melynek a törzse olyan alakot öltött, mintha egy egér akarna rajta felmászni, csak beleolvadt volna a törzsbe. Kíváncsi lettem volna annak a történetére is. A könyveket az unokahúgomnak vettem. Ha meglátok egy olyan kötetet, ami tudom, hogy akár évek múlva jó lehet neki, akkor beszerzem, majd elolvasom előre, és nagyjából meghatározom, hogy milyen korban lesz ideális a számára. Remek ötlet egy egerekből álló csapatról történetet írni. Egyszerre védtelenek, és mégis fürgék és ügyesek. Ez mind ígéretes, ha…

  • Ifjúsági könyvek

    Shel Silverstein: A ​jóságos fa

    „A fiú szívből szerette a fát.A fa pedig boldog volt.De telt-múlt az idő… és a fiú megnőtt.” A könyvet kedvenc szegedi könyvesboltomban, az Ákombákom Könyvesboltban ajánlotta a tulajdonos. Megbíztam az értékítéletében, mivel minden szavából süt a könyvek iránti szenvedély és jó érzékkel tesz javaslatokat, miután felmérte az igényeket. Örülök a dolgok ilyetén alakulásának, ugyanis nem hiszem, hogy máshogy rábukkantam volna erre a könyvre. A borító annyira csúnyácska, hogy nem csábítja az embert arra, hogy leemelje azt a könyvespolcról. Kár lett volna, ha nem teszem meg. Mivel egy gyermekkönyvről van szó, pár perc alatt kiolvasható a mű. Valóban minimalista az illusztráció, rajzolt, fekete-fehér, egyszerű képekből áll. Így utólag jó választásnak gondolom,…