Ifjúsági könyvek

Shona Innes: Az ​élet olyan, mint a szél

“A halál, az elmúlás társadalmi tabu. Félünk tőle és félünk beszélni róla. Félünk kicsit megállni, félünk gyászolni. Félünk megzuhanni. Félünk elismerni és elfogadni, hogy mindez az élet velejárója, természetes része. Tudjuk, értjük, de nem érezzük. A gyerekeink viszont nem tudják, nem értik. Ők érzik. Érzik az élet körforgását. Érzik, mert látják, ahogy lemegy a nap, látják, ahogy lehullanak a fák levelei, ahogy őszbe, majd télbe borul az erdő, érzik, mert a mesékben megjelenik.”

Az “Ölelj meg!” sorozat könyvei elképesztően bájosak és kedvesek. Minden kötet egy fontos témát dolgoz fel, ez a kötet a halállal, elmúlással foglalkozik. A 6 éves unokahúgomnak vásároltam, mert a sorozat számos darabja megtalálható a könyvespolcán és nagy szeretettel emelgeti le és lapozgatja át őket, valamint kéri, hogy olvassuk fel neki ismét. Szél Dávid az utószóban jól fogalmaz, a szülők körében tabu témának számít az elmúlás. Számos szülőtől hallottam, már hogy, ha ilyen téma van a tévében, akkor ki kell kapcsolni. “Jaj, a gyerek előtt ne beszéljünk ilyenről, mert félni fog!” Nem értek ezzel egyet. A gyerekek okosak, figyelnek, fülelnek, mindenhol találkoznak az élet rossz oldalával is, mindentől nem lehet őket megvédeni, de felkészíteni igen. Ez a könyv jó felvezető és beszélgetésindító lehet, hogy átbeszélhessük az elmúlás témáját.

Mint ahogy a sorozat többi kötetének, ennek is nagyon szép a grafikája. Kedves kis állatok, beszédes élethelyzetekben kísérik a szöveget. Szép kiegészítői a magvas gondolatoknak.

A történet nem hosszú. Gyerekek számára befgadható módon beszél a halálról, veszteségről, fájdalomról, elfogadásról. Mesél arról, hogy sokan sokféleképp dolgozzuk fel a fájdalmat, ez mind természetes. Van emellett egy olyan üzenete is, hogy vigyáznunk kell magunkra, hogy testben és lélekben is egészségesek legyünk, minél tovább élhessünk. Amikor pedig eljön a mi időnk, az is természetes, “az életnek el kell illannia, akárcsak a szélnek”.

Kedves szívmelengető történet, amit bármelyik gyermek kezébe szívesen adnék.

Fülszöveg:
Nehéz élethelyzetekkel nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is küzdenek nap mint nap. És bár a problémák hétköznapiak, a megoldások hogyanja már korántsem olyan egyszerű. SHONA INNES, ausztrál klinikai és törvényszéki pszichológus maga is hosszú évek óta segít bajba jutott gyerekeknek, hogy feldolgozhassák traumáikat. KönyvTÁRS-sorozatában közérthetően, a legfiatalabbak nyelvén jár körül egy-egy fontos témát, mint a barátság, az élet elmúlása, a játszótéri helyzetek vagy az internet használata. AGÓCS ÍRISZ képei szívmelengetőek és elgondolkodtatóak. VARRÓ DÁNIEL verselése pedig mesterien könnyed és humoros. Ilyen az ideális KönyvTÁRS.

Értékelésem:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük