Krimi, Thriller

Ashley Flowers: Sok ​jó ember

A borító csodás színei keltették fel a figyelmem, de a tartalom vetette meg velem a könyvet. Szívesen olvasok izgalmas krimiket és egyre szívesebben választom a Next21 kiadó könyveit, mert az ízlésemhez nagyon passzoló tartalmakat adnak ki.

A könyv fülszövegével ellentétben (elírás?) Margot 31 éves, újságíróként dolgozik. Gyermekkorának meghatározó élménye volt, hogy a velük szemben lakó kislányt 6 évesen elrabolták, majd megölték. Sokáig motoszkált benne, hogy ő is lehetett volna az a személy, akit elrabolnak, hiszen a tettes nem került elő. Innentől vonzzák a rejtélyes történetek, ez az oka, hogy az újságírás területén is a bűnügyekről készít beszámolókat, oknyomozó riportokat. A történet kezdetén visszaköltözik szülővárosába, hogy a nagybátyját segíthesse, aki már nem képes önállóan ellátni magát. Pont ezzel egy időben a közeli városban eltűnik egy kislány, akinek esete kísértetiesen hasonlít a 25 évvel korábbira. Az újságja felkéri Margotot, hogy készítsen cikket az eseményekről. A lány egyszerre igyekszik megfelelni a munkáltatója és a nagybátyja igényeinek, melyek teljesen felmorzsolják.
Egyre több nyom lát napvilágot, ami kezdi összezavarni Margotot. January 25 évvel ezelőtti meggyilkolása kezd egyre zavarosabb lenni. A városban lakó apa nem beszél. A testvér elmenekült a városból, ahogy lehetősége volt rá, az anya öngyilkos lett. Vagy mégsem? És mi köze mindezeknek a nagybátyjához?

Fenyegető üzeneteket kezd kapni. A nyomozása során kezd arra gyanakodni, hogy személyes érintettsége is lehet az ügyben, így még inkább elhivatottá válik az ügy megoldásával kapcsolatosan, de ezzel saját magát is veszélybe sodorja.

A történet két szálon fut. Az egyik szálon a 25 évvel ezelőtti események kerülnek bemutatásra, a másik szálon Margot a jelenben nyomoz. Mindkét szálon adagolva kapjuk az információmorzsákat. Az gyorsan kiderül, hogy a 25 éve meghalt January ügye nem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. A rendőrök a családra gyanakodtak, de nem tudták azt bizonyítani. Tény hogy mindenki titkol valamit. A két szál a végén szépen összefut és egy meglepő csattanóval zárul.

A könyvben megjelenítésre kerül a családi összetartás és szeretet. Margot sok szeretet kapott a nagybátyjától, amit viszonozni szeretne. January gyilkossága mögött is sok titok bújik meg. A rendőrök nem véletlenül zavarodtak össze. A családi titkok okozta indulatok és a bűntudat képes egyszerre szétszakítani és nem túl egészséges módon egyben tartani családokat.
Érdemes elmerülni ebben a történetben!

Fülszöveg:
Sosem ​lehet tudni, mi történik a zárt ajtók mögött.
Margot huszonhat éves, nagyvárosban él, újságíróként dolgozik. Most visszatér a szülővárosába, mert nagybátyja ápolásra szorul. Gyerekkorában a szemközti házban élő lány, January eltűnt, órákkal később az árokban találták meg. Margot és January pontosan egyidősek voltak. Húsz év telt el, de Margot továbbra sem tud szabadulni az érzéstől, hogy akár ő is lehetett volna a másik kislány helyett. Ami a legrosszabb, a gyilkost azóta sem kerítették kézre.
Szülővárosa, az Indiana-beli Wakarusa pontosan olyan, mint amilyennek Margot régről emlékszik rá – fojtogató atmoszféra, titkolózó emberek. Aztán jön a hír, a szomszéd városkában eltűnt az ötéves Natalie Clark, kísértetiesen ugyanolyan körülmények között, mint ahogy annak idején January. Margot-ból előtörnek a régi érzések: megfogadja, hogy Natalie nyomára bukkan, és egyszer s mindenkorra megoldja January meggyilkolásának rejtélyét.

Értékelésem:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük