
Almási Kitti: Elvarratlan szálak
Almási Kitti legfrissebb könyve ezúttal azokkal a lezáratlan életeseményekkel foglalkozik, melyek hatással lehetnek a jelenünkre. Az Elvarratlan szálak ezúttal egy sokkal komolyabb hangvételű könyv, de ez cseppet sem von le az értékéből.
Szeretem Kitti könyveit, mert közérthető formában fogalmazza meg a mondanivalóját, melyet rengeteg példával színesít. A könyv elején előre jelzi, hogy ez most nem egy humoros, laza hangvételű könyv lesz, ez így is lett. Nem kell azonban minden témát humoros formában tálalni.
A szerző ezúttal egy szakmai felvezetéssel kezd, amiben bemutatja, hogy hogyan hatnak ránk a be nem fejezett dolgok, illetve miért igényeljük annyira a lezárást. Ezt követően sorra veszi azokat a akadályokat, melyek az érzelmeink feldolgozásának, megélésének útjában állnak. Kihangsúlyozza, hogy a negatív és pozitív érzelmek is egyaránt fontosak, így mindkettőt meg kell élnünk, csak a módja az, aminél tekintettel kell lennünk másokra is.
Külön fejezetet kapott az, hogy hogyan mérhetjük fel azt, hogy nem vagyunk túl egy bizonyos eseményen, illetve sorra veszi azokat a tényezőket, melyek a lezárást akadályozzák.
Ezúttal is számos példa segíti a megértést, Kitti külön tárgyalja a múlt sérelmeire vonatkozó lezáratlan helyzeteket, elmulasztott lehetőségeket, meg nem élt fájdalmakat.
Én ezúttal is átfogó képet kaptam a témáról, ami ismét arra adott lehetőséget, hogy számot vessek a saját életemmel. A szerző ismét kérdéseket fogalmaz meg, ami minden olvasóban hullámokat vethet. Kifejezetten pozitívnak tartom, hogy saját példát is megosztott magáról több alkalommal is, ami azt is bemutatja, hogy egy pszichológus is ember, ugyanúgy ki van téve a saját gondolatainak előítéleteinek és érzelmeinek. Ugyanúgy tanul a saját hibáiból, mint bárki más.
A könyvet végét az önmagunk elfogadására tett javaslatokkal zárja, ami pozitív levezetése a komoly témának. Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak vannak olyan életeseményei, helyzetei, ami lezáratlanul tátong, akár elismerjük, akár nem. Érdemes a könyv által bebarangolt utat végigjárni, hogy tisztázni tudjuk ezeket magunkban, vagy amíg tehetjük az érintett személyekkel.
Fülszöveg:
Hogyan engedhetjük el a múlt sérelmeit? Hogyan bocsáthatjuk meg a korábban elkövetett hibákat? Hogyan békélhetünk meg azzal, hogy elszalasztottunk számunkra fontos lehetőségeket, mert nem mertünk élni velük? Hogyan nézhetünk szembe azzal a fájdalommal, amit eddig csendben hordoztunk magunkban? Egyáltalán honnan tudhatjuk, hogy tényleg túl vagyunk már egy olyan eseményen, ami korábban nehéz érzéseket okozott? Mindannyiunk életében lehetnek olyan elvarratlan szálak, vagyis olyan feldolgozatlan események és lezáratlan konfliktusok, amelyek a mai napig befolyásolhatják hangulatunkat, egészségi állapotunkat, kapcsolatainkat és énképünket.
Ez a könyv nem azt a könnyed hangvételt és humoros megközelítést hozza, amihez az eddigi köteteimben hozzászokhatott az olvasó. A fejezetek olyan komolyabb témákat járnak körbe, amik nehéz, ugyanakkor fontos felismeréseket tartogatnak. Még ha időnként fájó is tud lenni a szembesülés, hihetetlen felszabadító ereje van. Bízom benne, hogy ez a könyv segítséget nyújt abban, hogy őszintén és bátran fel tudjon tenni magának lényeges kérdéseket, szembe tudjon nézni az eddig szőnyeg alá söpört élményeivel, hogy végre megszabadulhasson ezek érzelmi terhétől.
Értékelésem:






