Romantikus

Richard Paul Evans: Noel ​naplója

Mindig is azt gondoltam, nem azt az életet választjuk, amire vágyunk. Azt az életet választjuk, amire érdemesnek tartjuk magunkat. Saját magunkat szabotáljuk, mintha csak büntetni akarnánk magunkat.

Ez a könyv úgy került a kosaramba, hogy szerettem volna karácsonyra hangolódva olyan könyvet olvasni, ami az adott időszakban játszódik. A szerzőtől korábban még nem olvastam, de elég sok pozitív visszajelzés érkezett a könyv Netflix változatáról, így gondoltam jó választás lehet.

A történet Jacobról, az íróról szól, aki a  karácsony előtt utolsó heteket munkával tölti ki. Az írás az egyetlen dolog, ami valamiképp örömmel tölti el. Az ünnepeket nem igazán várja, mivel azok korábban nem teltek túl jól a számára. Gyerekkorában küszködött egy mentális beteg, megtört anya mellett, így hamar fel kellett nőnie. A történet elején megtudja, hogy édesanyja elhunyt, így váratlanul haza kell térnie. Maga sem tudja mi vonzza vissza, de reméli, hogy ha megérkezik, válaszokra lel majd. Miközben rendet tesz a házban, több meglepetés is éri. Megismerkedik egy szomszéddal, aki segíthet a múlt szálainak felfejtésében, valamint találkozik egy lánnyal, aki az édesanyját keresve tér be hozzá. Emellett találnak egy naplót, ami számos kérdésre ad választ. Jackob ráébred, hogy a lány édesanyja az, aki álmai kedves, szeretett szereplőjeként az évek alatt gyakran megjelent. Együtt kezdenek hát egy kalandos utazásba.

Maga a történetvezetés jó, élvezetes az író stílusa, nagyon olvasmányosan megírt regény. Érdekesnek találtam, hogy foglalkozik azzal, hogy a gyermekkorban átélt elutasítás milyen romboló hatással van a felnőtt döntéseinkre, de a történet üzenete az, hogy sosincs késő változtatni és kiállni magunkért. Semmi nem fekete és fehér, mindig érdemes a másik oldal nézőpontját is megismerni.

Sajnos az erős kezdés után nekem a könyv második fele visszaesés volt. Kár volt romantikus szálat rakni a történetbe, ettől az egész olyan hihetetlenné vált. A romantikus szál gyenge és sziruposan rózsaszín. Túl gyorsan alakul ki a szereplők között mély érzelem, de az hogy mi az, amitől kapcsolódnak egymáshoz, arra nem igazán derül fény. Összegezve tehát egy könnyed kis karácsonyi történetet kaptam, mely megbocsátásról, elfogadásról szól.

Fülszöveg:
Hősünk megkapja a legnagyobb karácsonyi ajándékot, amit csak el tud képzelni: a lehetőséget, hogy átírja a múltat. A romantikus regényeket író sikeres szerző, Jacob Churcher nem járt a gyerekkori otthonában csaknem húsz éve. Amikor néhány nappal karácsony előtt egy ügyvéd felhívja, hogy tájékoztassa, az anyja elhunyt, és Jacobra hagyta a házát, a férfi visszatér gyermekkora színterére. Nemcsak azért, hogy elrendezze a hagyatéki ügyeket, hanem azért is, hogy megpróbáljon megbékélni a fájdalmas múlttal.
Amint Jacob régészként feltárja a lomok egyre mélyebb rétegeit, sok meglepő tárgyra bukkan. Többek között egy naplóra, amelyet egy Noel nevű személy hagyott hátra. A férfi nem emlékszik a fiatal nőre, aki az ő családjánál lakott a várandóssága idején.
Jacob váratlan vendéget is kap. Rachel az anyját keresi, aki lemondott róla harminc évvel ezelőtt. Mindketten arra vágynak, hogy megértve a múltat, átírhassák a jövőjüket, ezért közösen kezdenek kutatni Noel után. Eközben sokkal több mindent találnak, mint amit valaha is képzeltek volna. Többek között irgalmat, megbocsátást és esélyt a szerelemre.

Értékelésem:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük