Viktor E. Frankl: Mégis ​mondj igent az életre!

Elgondolkodtató könyv a reményről, az életről, élni akarásról. Egy olyan férfi gondolatai, aki éveken át raboskodott koncentrációs táborokban és túl tudta élni, majd az ott szerzett tapasztalatait felhasználva segített embereknek pszichológusként.

Rengeteg olyan könyv van a piacon, ami különböző formákban dolgozza fel a koncentrációs táborban raboskodók életét. Viktor E. Frankl könyve abban más, hogy ő pszichiáterként praktizált már a háború előtt is, így bizonyos lelki folyamatok már akkor tudatosodtak benne, mikor átélte azokat. Vannak olyan helyzetek, amikről hiába hallunk, és képzelünk el, egyszerűen át kell élni ahhoz, hogy pontos képet kapjunk róla.

Frankl ezt a könyvet nem sokkal a hámorú vége után írta, mikor még frissek voltak az élményei. Nem a koncentrációs táborokról akart írni konkrétan, hanem meg akarta magyarázni terápiás módszerének alapjait. A szerző a táborokban átélt élményeit gondolja újra pszichológusi szemmel. Elmeséli mi zajlik az ember fejében, amikor egy tábor felé viszik, amikor éveket kell ott eltöltenie úgy, hogy fogalma sincs van-e értelme kitartani, van-e szabadulás ebből a pokolból.

A könyv sok fontos gondolatot tartalmaz. Nagyon elgondolkodtató. Elképzelni is borzasztó, hogy egy ember mennyi mindenről képes lemondani és mennyi borzalomhoz képes hozzászokni abban a reményben, hogy egyszer majd mindennek vége lesz. Képes a legrosszabb helyzeten is humorral túllendülni, vágyakozik az étel után, mégis képes egy-egy falatot átadni annak, aki rosszabbul van, mint ő.

Sokszor csak kis dolgokon múlik, hogy ki maradt életben, de sokat számított, hogy ki milyen szemléletű volt. Számomra megdöbbentő volt, mikor valaki azt mondta a szerzőnek, hogy örült, hogy ez történt vele, mert az események által megtanult dolgokat jobban megbecsülni.

Számos remek és elgondolkodtató leírást tartalmaz a könyv, de a legnagyobb mondanivalója talán az, hogy mindig van miért élni, ha van miben reménykedünk és vannak céljaink, amiért tudunk harcolni.

Fülszöveg:
Világszerte olvasók egész generációi számára nyújtott megrázó élményt Viktor Frankl pszichiáter klasszikus memoárja, amelyben a náci haláltáborokban zajló mindennapi életről számol be.
Frankl négy koncentrációs tábort járt meg 1942-45 között, ezek egyike Auschwitz volt. Meg kellett tapasztalnia szülei, fivére és várandós felesége halálát, és később ezekből a tragikus élményekből, saját és mások végletes gyötrődéséből kiindulva hozta létre terápiás módszerét. A szenvedést nem kerülhetjük el, állítja Frankl professzor, azt azonban eldönthetjük, hogy milyen módon viszonyulunk hozzá, és találunk-e benne értelmet.
Értelmet találni az életben, bármilyen is az; kitűzni bizonyos célokat, és azok felé haladni – Frankl logoterápiájának ez a törekvés az alapköve. Sok tekintetben a pszichoanalízisre épít ez az elmélet, de annál általánosabb érvényű, és pozitív üzenete révén mindenkit szíven talál. Az ember egyedi, senki mással össze nem téveszthető lény, hangsúlyozza dr. Frankl, éppen ezért mindenkire rá van bízva, hogyan éli meg, hogyan értelmezi saját személyes tapasztalatait. Hozzuk ki a legtöbbet a lehetőségeinkből, forduljunk bizakodással a jövő felé, és legyünk elfogadóak – a logoterápia módszere ebben segít.

Értékelésem: