Marie Pavlenko: Akár ​egy kismadár

Olyan ez, mintha azelőtt egy nagy erdő lett volna bennem, tele madarakkal, tele ígérettel. És most eltűnt, érted, Coline? Hát ilyen. Az erdő helyett csak megsárgult fű van, kiszáradt tavak, csend és megrepedezett talaj.

Kedves könyvre sikerült lelnem az Akár egy kismadár című alkotásban. A borító már-már túl rózsaszín, elég látványos. Egyszerre vonzza és taszítja a szemet… legalábbis az enyémet. A Menő Könyvek kiadásában jelent meg, tehát ifjúsági regénynek van címkézve. Azt gondolom, hogy bármely korosztály számára kellemes kikapcsolódást nyújtó könyv lehet, 12-13 éves kortól ajánlanám olvasásra.

A történet egy 19 éves lányról szól, aki egy balesetben elveszíti a karját. Az egész világa tótágast áll. Nem sokkal azt követően indul a történet, hogy Abi kikerül a kórházból, ahol hónapokig tartó rehabilitáción vett részt. Időközben megszakított minden kapcsolatot a barátaival, teljesen bezárkózott, depresszióba zuhant.

A jövő a sötétség fala, ami elnyeli az eget. És mögötte nincs semmi.

Semmi.

A család 5 főből áll: Abi, a  szülők, a húg és a nagynéni. A cselekmény elején bemutatásra kerülnek a családtagok és a jelenlegi életük. A korábbiakról ritkán esik szó, inkább az új életet ismerhetjük meg, amiben minden főleg Abi körül forog. A szülők mindent megtesznek, hogy a lányuk hozzászokjon az új helyzethez és új célokat találjon magának. Abinek a baleset előtt rengeteg terve volt, jó tanuló volt, aki állatorvosi egyetemre akart menni. Nem csak a karját vesztette el, hanem az életcélját is. Fél emberek közé menni a tapintatlan tekintetek miatt és amiatt mert még maga sem tudta elfogadni az új helyzetet. A szülők mindent megtesznek a helyzet javítása érdekében, mindent ennek rendelnek alá. Nem járnak sehová, nem hívnak vendégeket, árgus szemekkel lesik Abit, és mérhetetlenül aggódnak. Az apa és a nagynéni nagy humorzsák. Fájt a szívem értük, mert ők azok, akik a fájdalmat is humorral vészelik át, de egy-egy bepillantást enged a szerző a látszat mögé, amiben kiderül, hogy nagyon igyekezniük kell, hogy ne omoljanak össze. Millie, Abi húga is próbál erős maradni és segíteni, de a folyamatos elutasítástól egy idő után nála is borul a bili.

A történet egy pontján Abi találkozik egy volt osztálytársával, aki kitartó ostromával, barátságos támogatásával végül utat mutat neki. Felnyitja a szemét a természet felé, a madarak megfigyelésével békére lel, új célt talál.

A könyv tehát egy traumát átélt családról szól, ahol Abi igyekszik újra összerakni az élete darabjait és új célt találni magának. Az ő jellemfejlődése és útkeresése van a fókuszban. Örülök, hogy arról is szó esett, hogy a család többi tagja hogy él át egy ilyen helyzetet, hogyan segítenek egymásnak. Kitartással, támogatással, szeretettel. Néha megbillenek az arányok, Millie háttérbe kerül a nővére miatt, de senki sem akarja megbántani a másikat. Annak ellenére, hogy egy váratlan élethelyzet felborítja a család életét, mindenki újra tud épülni, a kibillenést követően ismét újrarendeződnek a dolgok és megerősödve kerülnek ki a helyzetből. Szépen építkezik a történet, kaleidoszkóp szerűen a család minden tagjáról kapunk képet. Egyszerre szomorú, humoros és erőt adó.

Ne tegyél fel magadnak állandóan kérdéseket, ha tétovázol, elragad a félelem! Mondj igent! Vágj bele! Szorítsd sarokba önmagad! Hát tessék, ezt gondolom. Kiscicám, csak egy életünk van, épp itt az ideje, hogy elkezd élni a tiédet!

Fülszöveg:
Abigailnek autóbalesete után súlyos testi és lelki sérülésekkel kell szembenéznie. Karja elvesztése felforgatja a mindennapjait, miután hazatért a kórházból. Minden barátjával megszakítja a kapcsolatot, mert képtelen folytatni korábbi életét. Hogy is határozhatná meg magát az ember, ha elveszítette korábbi életének biztos fogódzóit, ha már nem igazán tudja, ki is ő valójában, és a testében robbanásra készen mindig ott lapul a fájdalom? Ám családtagjai szeretetének, a könyveknek, a természetnek, a nevetésnek és a madaraknak köszönhetően Abi végül újratanulja, hogyan találja meg ismét az élet örömeit.

Értékelésem: