Ifjúsági könyvek,  Romantikus

Kasie West: P.S. ​I Like You

„– Fogd be! – kezdtem.
– Meg sem szólaltam.
– De az arcod igen.
„

Ha ifjúsági könyvről van szó mindig szívesen szerzem be Kasie West regényeit, mert van bennük valami kedves báj. Van egy alap konfliktus, amit humoros, kedves, vicces keretek között old fel a szerző.

Ebben a kötetben Lily szemszögéből követhetjük az eseményeket. A lány egy nagy zajos lakásban él szerető szülőkkel és 3 testvérrel. Otthon mindig történik valami, a kreatív tini nehezen éli meg, hogy a kisöccsi folyton félbeszakítják, vagy a szülei viccesen évődnek egymással. Lily különc, szeret maga megtervezni és megvarni a ruháit, emellett dalokat, verseket is ír. Egy unalmas kémia órán a padra jegyzetel egy dalrészletet, amit a következő órára valaki kiegészít. Ezzel veszi kezdetét egy levelezés, melyben a Lily és írótársa barátra  lelnek. Olyan dolgokat is megosztanak egymással, amit normál esetben nem tennének. Egy idő után mindkét fél szeretné tudni, hogy ki van a levél másik végén.

A történetbe nehezen rázódtam bele, mert valahogy Lily panaszáradata a családjával kapcsolatban idegesített. Szerencsére később ez feloldódott. A lány tanul abból, hogy olvas a levelezőtársa ír arról, hogy milyen az ő rokoni kapcsolata. Szomorú, de vele nem igazán foglalkozik senki. Lily ráébred, hogy bár az ő családja zajos, és különc, de mégis összetartó. 

A könyv tehát segít kitekinteni, rálátni mások helyzetére. Abban segít, hogy elfogadóbbak legyünk a családunkkal, ismerőseinkkel. Sokszor határozza meg a tetteinket az előítélet, érdemes törekedni arra, hogy jobban megismerjük a környezetünkben élőket és kommunikációval oldjuk fel a vélt vagy valós sérelmeinket.

Fülszöveg:
Aláírva, lepecsételve, kézbesítve…
A kémiaórán Lily lefirkant kedvenc dalszövegei közül néhányat a padjára. Másnap észreveszi, hogy valaki folytatta a szöveget, és üzenetet is hagyott.
Lily és névtelen levelezőtársa levelezésbe kezdenek – titkokat osztanak meg, zenekarokat ajánlanak és megnyílnak egymás előtt. Lily rájön, hogy szép lassan beleszeretett az ismeretlen levélíróba. De ki lehet az? Miközben próbálja megfejteni a rejtélyt, és a barátok, az iskolai zaklatók és a lökött családtagjai között lavírozik, rájön, hogy a szívügyeket nem mindig lehet pontosan megfogalmazni…

Értékelésem:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük