Ifjúsági könyvek

James Norbury: Nagy ​Panda és Kicsi Sárkány

Tarts lámpást valakinek, és azt veszed majd észre, hogy a magad ösvényét világítod meg vele.

Már nem is igazán tudok visszaemlékezni arra, hogy hol találkoztam először ezzel a könyvvel. Egyszerűen újra elő-előbukkant az ismerősök ajánlásaiban és ott ragadt a tudatomban. A Kicsi Sárkány Mushura emlékeztetett a Mulan című meséből, akit nagyon szerettem, így természetesen be kellett szereznem ezt a szépséget.

A történet egyedi. Nem egy hagyományos mese, melyben lineárisan követik egymást az események, inkább összefűzött gondolatok tárháza. Nagy ​Panda és Kicsi Sárkány elindulnak valahova, nem derül ki hová és évszakokon át, esőben, hóban, sötétben és napsütésben felfedezik maguk számára a világot. Kedves és bájos meglátásaik, összetartásuk és egymás iránt érzett szeretetük adja a könyv varázsát. A kötetet olvasva felsejlenek a buddhista tanítások, illetve bennem egy kicsit felelevenedett Micimackó és a Kis herceg bölcsessége is.

Ha megfeszítenek sem tudnék egy bizonyos korosztályt megnevezni, hogy mikortól ajánlom olvasásra. Abban biztos vagyok, hogy le lehet ülni egy 6-7 éves gyerekkel szemezgetni, hogy mit gondol egyes kijelentésekről, mit jelent neki egy-egy mondat vagy kép. De a mondanivalóját szerintem a felnőttek értik meg igazán. Egy-egy kijelentés igazán az elevenembe vágott. Olyan könyv, amit az évek során újra és újra elő fogok venni, és biztos vagyok benne, hogy minden életszakaszomban mást fog nyújtani. Csodálatos könyv!

Fülszöveg:
Vezérlő ​fény a sötétebb hónapokban – gyönyörű, illusztrált kiadvány két barátról, és elgondolkodtató utazásukról, amelyet a buddhista filozófia inspirált.
– Mi fontosabb – kérdezte nagy panda –, az utazás vagy a megérkezés?
– Az útitárs – mondta kis sárkány.
Nagy panda és kis sárkány barátok. Együtt utaznak végig az évszakokon, nappalokon és éjszakákon, esőben és napsütésben. Miközben kint vannak a természetben, reménnyel és inspirációval telíti őket a környezetük, hogy rájöjjenek, még a legsötétebb napokon is ott a bizonyosság: a tavasz mindig visszatér.
Érezd át nagy panda nyugalmát, aki mindig eszünkbe juttatja, hogy mik az igazán fontos dolgok, és nem mulasztja el kiélvezni az apró, egyszerű pillanatokat.
Fedezd fel mindennapjaid világát kis sárkány kíváncsi tekintetével, akinek, bár a termete kicsi, a szíve nagy.
A két barát utazása a folyton váltakozó évszakokon át tart – csatlakozz hozzájuk, ahogyan rájönnek, hogyan éljenek a pillanatban, békéljenek meg a bizonytalanságokkal, és merítsenek erőt, hogy együtt legyőzzék az életben felbukkanó akadályokat.

Értékelésem:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük