Ashley Poston: Hét ​év távolság

A Hét ​év távolság című könyv kísérlet arra, hogy átgondoljuk az életünket. Történet a gyászról és az elfogadásról, a boldogságkeresésről, álmok kergetéséről. Két ember története, akik szerelemre lelnek, de az idő elválaszthatja őket.

Sokan sokféleképp nyúltak már ehhez a történethez, mégsem lett még elcsépelt. A fülszöveget elolvasva nagyon kíváncsi voltam, hogy a szerző mit hoz ki ebből az időbeli eltérés vonalból. Clementine még nem volt képes elengedni szeretett nagynénjét, akit nemrég vesztett el, mégis beköltözik a házába. Kis idő elteltével rájön, hogy nagynénje, Analea igazat mondott, mikor arról beszélt, hogy a lakás képes 7 évvel a múltba vinni az embert. Egy nap a lakásba belépve 7 évvel korábban találja magát, ahol találkozik egy fiatal férfival, aki az álmait kergetve sikeres szakács szeretne lenni. 

A történet nem játszódik kifejezetten 2 síkon. Mivel Clementine vonalán haladunk, ő alkalmanként 7 évvel korábban találja magát, majd visszakerül a saját idejébe, tehát lineárisan halad előre a történet.

A Westtel való találkozás sok dologra rávilágít. A férfi lelkes, kedves, elhivatott, szenvedélye magával ragadó. A két fiatal gyorsan megtalálja az összhangot. Clementine a találkozások hatására elkezdi átgondolni a döntéseit és az életét. Bár a nagynénje óva intette, ő mégis elkezd ragaszkodni Westhez. Elkezd hinni abban, hogy lehet közöttük valami a jelenben is, hiszen a férfi az ő jelenében is él. Végül találkoznak a lány saját idejében, ami megingatja a lányt. Nem számolt azzal, hogy 7 év elteltével milyen sokat változik egy ember. Ő a fiatalabb, álmodozó Westbe szeret bele, de az ő jelenében egy két lábbal a földön álló férfival ismerkedik meg.

Kissé furcsa megoldás, hogy a könyv második felében az időbeli ugrások miatt, mindkét Westtel párhuzamosan ismerkedik. A lány belső harcot vív, hogy ne hasonlítgassa össze folyton a férfit a fiatalabb énjével. Mégis valahogy így lett kerek a történet.

Ezúttal azt kaptam ettől a könyvtől, hogy elfogadjam a változást. Nem mindig vagyunk készek egy adott életszakaszunkban dolgokra, azonban folyamatosan változunk, nem biztos, hogy később nem leszünk készek nyitni más dolgok felé. Nekem tetszett a történet, elgondolkodtatott.

Fülszöveg:
Megtörténhet, ​hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki.
Aztán amikor beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában – egy kedves tekintetű, délies akcentussal beszélő férfit, aki rajong a citromos pitéért –, meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes.
Csakhogy a férfi a múltban él. Egész pontosan hét évvel korábban. Clementine pedig hozzá képest hét évvel előrébb a jövőben.
Hallotta a nagynénjétől, hogy a lakás egy hurok az időben, ahol egybefolynak a pillanatok, akár az akvarell színei. Ahogy azt is, hogy a szerelemben nem az idő számít – hanem az időzítés.
Clementine pedig attól tart, hogy hét évvel elkésett.

Értékelésem: